2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Kötve hiszem újra!

Kötve hiszem újra!

Preventív jelleggel ellenőrzik a biztonsági öv használatát a rendőrök az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, a közelmúltban megszaporodott halálos kimenetelű balesetek miatt.
Az elmúlt év hasonló időszakához képest 2014 év első félévében kedvezőtlenebbül alakult a személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési balesetek száma
Megyénkben az eddig bekövetkezett 11 halálos balesetnél több esetben is elmulasztották a járművek vezetői és utasai a biztonsági övek használatát, mely biztonsági elem az emberi életet megmenthette volna.
Legutóbb 2014. július 26-án 13 óra 35 perckor történt az M3-as autópálya 156-os kilométer szelvényében halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset, amikor egy Budapest felől Miskolc irányába közlekedő személygépjármű átszakította a szalagkorlátot. Az ütközés során egy biztonsági övét nem használó 42 éves nő kirepült a gépjárműből és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A KRESZ kötelezővé teszi a biztonsági öv gépjárművekbe történő beszerelését, valamint úgy rendelkezik, hogy olyan járműben, amelynek üléseit biztonsági övvel szerelték fel, az ülésen utazó személynek a biztonsági öv becsatolásával kell magát rögzíteni. A gépkocsiban utazó 150 centiméternél alacsonyabb gyermeket – a testsúlyához igazodó kialakítású – gyermekbiztonsági rendszerben kell rögzíteni.
A felmérések szerint a balesetek során övhasználattal 50-60 százalékkal javulhatnak egy esetleges ütközés esetén a túlélési esélyek, hiszen az autóból kirepülő emberek 75 százaléka életét veszti vagy súlyos sérüléseket szenved.
Biztonsági öv nélkül már 30 km/óra ütközési sebességnél is elszenvedhető halálos sérülés. A balesetek során a személyi sérülés mértékét döntően befolyásolja a biztonsági öv használata. A légzsák és a biztonsági öv együttes használatával a sérülések száma és mértéke tovább csökkenhet!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp