2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Nyílt levél Kriza Ákosnak

Nyílt levél Kriza Ákosnak

Miskolc Megyei Jogú Város
Önkormányzata Polgármesterének

Tisztelt Polgármester Úr!
Elöljáróban kérem, engedje meg, hogy köszönetemet fejezzem ki Önnek és a városi közgyűlés minden frakciójának. Nagyszerű pillanata volt az életemnek, amikor három évvel ezelőtt, becsülettel megszolgált munkásságomat az Ön előterjesztésére „Pro Urbe”, „A VÁROSÉRT” díjjal ismerte el Miskolc önkormányzata.

Polgármester úr megtisztelt azzal is, hogy bő egy hónappal ezelőtt, fizetett önkormányzati állást ajánlott fel azért, hogy rendészeti, rendőrszakmai tanácsaimmal is segítsem a Miskolcon jelenlévő problémák megoldását. Volt egy sorsfordító pillanata a beszélgetésünknek. Kérdésemre válaszolva Ön azt mondta, hogy azért dolgozik annyi idegen a Város- házán és intézményeiben, mert „Miskolcon nincs meg a megfelelő szürkeállomány” a feladatok elvégzéséhez. Akkor eldöntöttem, hogy egy ilyen szemlélethez, a város lakóinak ilyen lenézéséhez nem asszisztálok.  
Jól döntöttem és a várható következményeket is vállaltam.

Polgármester úr!
Tudom, mert szóltak, hogy munkatársai, bérencei már jártak a volt munkahelyemen, megkeresik ismerőseimet, kutakodnak utánam. Látom, hogy hazugságokat sugallnak és terjesztenek rólam, többek között a miskolci adófizetők pénzéből fenntartott városi újságban.

Ön a múltkor még kitüntetést adományozott, és hallom, hogy ma már megkérdőjelezi a Miskolci rendőrkapitányság élén végzett munkámat.
Ön nemrég meghívott magához és pénzes állást ajánlott nekem, most meg azt hazudják, hogy én az Ön polgármesteri székéért jártam a dolgozószobájában.  

Tisztelt Kriza úr!

Szerintem a harag, és a félelem, nem jó tanácsadó. Rossz útra tévedt, ezért nyomatékosan kérem Önt, hogy fejezze be ezt a miskolci emberektől idegen, gyalázatos viselkedést. Ígérhetem, hogy én a továbbiakban sem Önnel fogok foglalkozni, hanem a miskolciakkal. Kérem ön is tegye ezt, és végre végezze a munkáját.

Dr. Pásztor Albert
Miskolc város független polgármesterjelöltje

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés