2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Devizahitelek – Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt
royal_magazin_PNG

Devizahitelek – Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt

Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt, amely semmisnek mondja ki az árfolyamrést, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását írja elő.
A Magyar Közlönyben pénteken megjelent jogszabályt július 4-én fogadta el az Országgyűlés.

A pénzügyi intézményeknek a törvény hatályba lépése után kilencven napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg. Az átszámítás alapján a fogyasztóval külön törvényben meghatározott módon kell elszámolniuk a pénzintézeteknek.

A jogszabály egyes rendelkezései a forinthitelesekre is vonatkoznak, a végtörlesztett hitelszerződésekre azonban nem, és azokra sem, akik kölcsönszerződését az eszközkezelő rendezte.

Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó fogyasztói kölcsönszerződéssel kapcsolatban a törvény szerint “vélelmezni kell”, hogy tisztességtelen az annak részét képező, egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötés, tekintettel arra, hogy nem felel meg a Kúria által is rögzített 7 elvnek. Ezek az egyértelmű és érthető megfogalmazás, a tételes meghatározás, az objektivitás, a ténylegesség és arányosság, az átláthatóság, a felmondhatóság, valamint a szimmetria elve.

Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses kikötés semmis, ha a pénzügyi intézmény a törvényben meghatározott határidőn belül nem kezdeményezi a polgári peres eljárás lefolytatását, vagy a bíróság a keresetet elutasítja vagy a pert megszünteti. Ezek a szerződéses pontok akkor nevezhetők tisztességesnek, ha a pénzügyi intézmény polgári peres eljárásban sikerrel bizonyítja, hogy mind a 7 elvnek megfelelnek.

A pénzügyi intézményeknek a törvény hatályba lépését követő 30 napon belül meg kell vizsgálniuk a fogyasztói kölcsönszerződés részévé váló azon általános szerződési feltételeket (ászf), amelyekben szerepel az egyoldalú szerződésmódosítást lehetőségét tartalmazó kikötés. Az intézményeknek az MNB-hez kell bejelenteniük az ászf-et, és nyilatkozniuk kell arról, hogy az azokban foglalt szerződéses feltételeket tisztességesnek vagy tisztességtelennek tekinti-e.

Az Országgyűlés őszi ülésszakán újabb jogalkotási lépések szükségesek: ekkor rögzítik majd az elszámolás végleges szabályait, az egyéb anyagi jogi kérdéseket, valamint a jogkövetkezményeket.

A törvény értelmében felfüggesztik a folyamatban lévő, jobbára adósok által indított eljárásokat, ugyanakkor a törvény lehetővé teszi pénzintézeteknek, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban külön pert kezdeményezzenek. Ezekben az új ügyekben az elsőfokú polgári eljárás lefolytatására a keresetlevél beérkezésétől számított 30 nap áll a bíróság rendelkezésére, és szintén 30-30 napon belül kell a másodfokú, valamint a felülvizsgálati eljárást lefolytatni.

Ezekben az ügyekben az egész ország területére kiterjedően első fokon a Fővárosi Törvényszék, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla illetékes.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés