2026. 09. 26. szombat

Jusztina

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Új szakaszba lépnek a roma szakkollégiumok
26693-roma

Új szakaszba lépnek a roma szakkollégiumok

A Keresztény Roma Szakkollégiumok (KRSZH) sikerrel befejezték a harmadik tanévüket és új elnököt választottak. A 2011-ben indult program a kormány és az egyházak együttműködésében segíti a roma/cigány egyetemisták szakmai, közösségi és lelki támogatását Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Nyíregyházán és Szegeden.


Az első években a szervezet kialakítását végző P. Forrai Tamás Gergely jezsuita provinciálistól 2014. július 09-én Makkai László vette át az elnöki feladatot, miután a szakkollégiumok vezetői megköszönték neki eddigi eredményes munkáját és a felzárkózásért tett szolgálatát.

Makkai László görögkatolikus lelkész, a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium igazgatója, a Miskolci Apostoli Exarchátus cigányügyi referense.

Makkai László már a szakkollégiumi hálózat létrehozását megelőző tárgyalásoknak, egyeztetéseknek állandó szereplője volt, így jól ismeri azokat az irányokat és célokat, melyeket az egyházak és a kormány kitűztek maguk elé.

A választás jelzi, hogy az egyházak roma felzárkózás terén végzett ezen felsőoktatási együttműködése új szakaszba lép. Az elmúlt három évben sikerrel alakították ki ezen új támogatási rendszer tartalmi és támogató rendszerét. Bevezetésre kerültek a szakmai programok és ezek közös rendszere (standardjai) kialakultak. A következő évek kiemelt feladata lesz a hálózat bővítése, a szakmai együttműködés kiterjesztése, valamint a hosszú távú finanszírozás alapjainak megteremtése.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés