2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Jobbik szolidáris az izraeli agresszió áldozataival

A Jobbik szolidáris az izraeli agresszió áldozataival

A Jobbik Magyarországért Mozgalom a leghatározottabban elítéli az Izrael Állam által a Gázai övezet elleni, immár több mint 50 halálos áldozattal járó légicsapásokat, és felszólítja Izraelt, hogy hagyjon fel a polgári lakosság ellen irányuló brutális agresszióval. A héten megkezdett légitámadásokkal Izrael a nemzetközi jogot semmibe véve az ártatlan polgári lakosságon áll bosszút vélt sérelmeiért. A csapások súlyosságát jellemzi, hogy azok következtében már több mint ötvenen vesztették életüket, köztük gyermekek is, a sebesültek száma pedig már több mint négyszázra tehető.

A Jobbik álláspontja szerint Izrael indokai a légicsapásokra mondvacsináltak és elfogadhatatlanok, hiszen az ellentét hátterében éppen az Izrael által elkövetett folyamatos jogsértés áll. A nemzetközi joggal szembemenve Tel-Aviv továbbra sem hajlandó visszavonulni a számára kijelölt 1967-es határok mögé, a földjük jogtalan megszállása ellen szerény eszközökkel tenni próbáló palesztin mozgalmakra hivatkozva pedig aránytalan erőszakot alkalmaz a civil lakossággal szemben.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az emberi jogsértésekre más esetekben hiperérzékeny nemzetközi közösség ezúttal is hallgatásba burkolózik és kettős mércét alkalmaz a cionista terrorállam érdekében. A Jobbik az erőszak semmilyen formáját sem tartja megengedhetőnek, s a leghatározottabban felszólítja Izraelt, hogy fejezze be a Gázai övezet elleni légicsapásokat, és térjen vissza a számára a nemzetközi jog által biztosított határok mögé. A Jobbik egyúttal kinyilvánítja szolidaritását és együttérzését a függetlenségéért küzdő palesztin nép és az áldozatok családjai felé.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp