2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Út helyett csak ígéretet kaptak a perecesiek

Út helyett csak ígéretet kaptak a perecesiek

A fideszes városvezetés továbbra is folyamatosan igyekszik megvezetni a miskolciakat – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője. A politikus elmondta, év elején arról beszélt a polgármester, hogy városüzemeltetésre sokkal több jut majd, mint tavaly, ennek azonban semmit látszatja nincs.
Pakusza emlékeztetett: június 3-án tartott sajtótájékoztatót arról, hogy Jónás-hegy utca lakói 2013-tól várják a zúzalékos út kijavítását, amire a városvezetés akkor úgy válaszolt, hogy már megvan a pénz, és rövid időn belül megindulnak a munkálatok.

Azóta több mint egy hónap telt már el, ám semmi változás nem történt, sőt a Városgazda Kft. még csak nem is tájékoztatja az ott élőket, hogy egyáltalán el fognak-e indulni a munkálatok, vagy nem.

Pakusza felszólította a városvezetést: intézkedjen az ügyben, és ha várható még az idén útfelújítás, akkor annak dátumát közöljék az ott lakókkal, ha pedig ezt a pénzt a Fidesz már elköltötte a kampányra, akkor ne ámítsa a miskolciakat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés