2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Búcsúval ünnepelték Monokon a bicentenáriumot
26574

Búcsúval ünnepelték Monokon a bicentenáriumot

Kétszáz évvel ezelőtt, 1814-ben épült a monoki Sarlós Boldogasszony római katolikus templom. A bicentenárium tiszteletére tartott hálaadó szentmisét vasárnap Ternyák Csaba, egri érsek celebrálta.

A templom elkészültének pontos napját nem tudják, ezért döntöttek úgy, hogy az első sorban a monokiaknak és az innen elszármazottaknak szóló „kisbúcsú” alkalmával emlékeznek meg az építésről. A klasszicizáló, későbarokk stílusú templomot az elmúlt kétszáz évben kétszer is felújították. A legenda szerint helyenként olyan vastag a fala, hogy kilenc kislány kört táncolhat rajtuk. A főfreskó Mária és Erzsébet örömteli találkozását örökíti meg. A főoltár mellett helyezték el Szent Orbán vértanú ereklyéjét, amelyet a nagykastély kápolnájából hoztak át. A mártír aranyozott, üvegablakos koporsója fából készült, oroszlánlábakon áll. Ez ugyanaz a díszes láda, amelyben az ereklyét annak idején XIV. Kelemen pápa gróf Andrássy Istvánnak ajándékozta.

A hálaadó szentmisét Ternyák Csaba celebrálta, közreműködött több egyházi személyiség, köztük Rácz Bertalan, monoki plébános atya. A misét követően körmeneten vettek részt a szép számú helyi hívő és a vendégek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!