2026. 09. 25. péntek

Eufrozina, Kende

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Évadzáró társulati ülés a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál
26499-mszz

Évadzáró társulati ülés a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál

Szerdán megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Szászné Pónuzs Krisztina cégvezető kiemelte a nemrégiben tartott Promenád koncertek sikerét, melyek során különösen megtapasztalhatták a miskolci közönség szeretetét. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az idén a megszokottól eltérően nem a Promenád koncertekkel zárták az évadot, mivel június 30-án a Zeneakadémián adott nagysikerű koncertet az együttes a moszkvai nagyszínház szólistáival, ahol a közönség soraiban számos neves közéleti és szakmai személyiség is helyet foglalt.

Szászné Pónuzs Krisztina beszélt az elkövetkezendő 2014/2015-ös zenei évad műsorkínálatáról is melyben három bérlet szerepel. A Népszerű Bérletben 7 koncertet, a Gyöngy Bérletben pedig 4 koncertet kínálnak. Ősszel mutatják be a harmadik bérletet, melynek helyszínéül a Zenepalota szolgál majd . A Gyöngy Bérletben az előző évadhoz képest eggyel több hangverseny szerepel változatlan áron, tehát az idén különösen megéri bérletet vásárolni. A cégvezető asszony arról is tájékoztatta a társulatot, hogy egy sikeres pályázatnak köszönhetően a jövőben számos új zenepedagógiai programot is indítanak miskolci oktatási intézményekkel együttműködésben, de olyan intézményekkel is dolgoznak majd, mint a szendrői vagy a bőcsi általános iskolák. A társulati ülésen Gál Tamás, a zenekar új művészeti vezetője is köszöntötte a társulatot és ismertette szakmai elképzeléseit.
Az évadzáró ülésen idén is átadták az „Évad Zenésze” kitüntetést, amit a társulati tagok szavazatai alapján ezúttal Halász István fagottművész nyert el, – tájékoztatta hírportálunkat Boronkai Edina sajtóreferens.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés