2025. 01. 9. csütörtök

Marcell
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Új tisztek szolgálatban

Új tisztek szolgálatban

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állományában hét ifjú hadnagy kezdte meg rendőri szolgálatát.

Kovács Béla r. ezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatója, főkapitány helyettes és az érintett rendőrkapitányok, osztályvezetők fogadták azt a hét rendőrtisztet, akik 2014. július 1-jétől teljesítenek szolgálatot a megyében. Az új tisztek ünnepélyes keretek között vehették át kinevezési okmányaikat a rendészeti igazgatótól, aki többek között  kihangsúlyozta, hogy az új kollégáknak rendőri munkájuk során minden esetben a törvényességet és a szakszerűséget kell szem előtt tartaniuk. Emellett utasította őket, hogy munkájuk során és szolgálaton kívül is segítsék az állampolgárokat.

A Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egy vizsgáló kolléganővel és egy kollégával, továbbá a Közrendvédelmi Osztály két előadóval bővült.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse egy, míg a Tiszaújvárosi – és a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy-egy nyomozóval erősödött.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: V. majdnem, mint Valentino
Százával foglalták le a hamis táskákat és pénztárcákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy fővárosi üzletben. …
NAV: „Örülök, hogy kiderült”
-          mondta az a román sofőr, aki közel 3000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Ig…
NAV: Megcsappant rakomány
Csak a rakomány legális részével távozhatott az a román kamion, amelynek platójáról több mint 5000 darab hamis elektronikai cikk került elő. A Nemzeti…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés