Elérkeztünk az Első Törvény sorozat harmadik kötetéhez. A királyok végső érvében végül Joe Abercrombie rendesen beint a fantasy-rajongóknak, akik a megszokottól eltérő történetvezetéssel, és összességében sorozattal találkozhatnak. A szerző darabjaira szedve a műfajt, s a szokásos elemeket a saját íze szerint újra összeillesztve kiforgatta a konvenciókat, átlépte a határokat – nem kis fricskával folytatódott tehát Abercrombie műve.
A harmadik kötet folytatja a második rész történetét. Főhőseinknek bizony zajlik az élete rendesen. Véres Kilences, avagy Kilencujjú Logen élete tán legnagyobb összeütközésre készül. Glokta sem tétlenkedik, harcol ő is, csak másként: cselszövések, fenyegetések, kínzások az ő jól bevált fegyverei. Ennek ellenére bizony veszélyes játékot űz ő is: az ilyen eredetű ellentétek néha veszélyesebbek a nyílt színi összetűzéseknél – senkiben sem megbízható, s sehol sincs biztonságban az ember az örök gyanakvás közepette.
Önző nemesünk, Jezal dan Luthar tesz egy pálfordulást: kardját csinos női kacsókra cseréli, ugyanis megcsömörlik a győzelemért folytatott küzdelmektől. Ám a visszavonulás sem feltétlen jelent egyszerű életet: a szerelemben is akadnak olykor harcok, amelyeket meg kell vívni. Mindeközben pedig a csipetcsapatot egybegyűjtő Első Mágus hajthatatlanul halad eredeti, eltitkolt célja beteljesítése felé, mely nem más, nem kevesebb, mint a világ megmentése; ami cseppet sem veszélytelen, hiszen az Első Törvényt kell áthágni. Az Unió is benne van a pácban rendesen. Királyuk haldoklik, s a trónért máris kapdosnak a nemeskezek – anarchia van kitörőben. Ráadásul parasztlázadás tört ki a birodalomban, miközben északról folyamatosan ostrom éri a birodalmat.
A királyok végső érve, elődjeihez híven, nem kevés fordulatot tartalmaz, gyakorlatilag végig képes fenntartani az érdeklődést, változó mértékű izgalomi fokkal. A hosszadalmas előkészítés után az első részben, illetve a mozgalmas második rész után kérdéses volt, hová „fajulhat” még a történet, ám Abercrombie megadta a megnyugtató választ: van még bőven potenciál a történetben, és lehet egy nagyívű cselekmény végére grandiózus; továbbá a szereplők felfedik igazi énjüket (a karakterkidolgozást arányosan elosztva a három kötet között remekül megoldotta a szerző), s meghökkentő pontot tenni lezárásul. Azaz legyen az inkább csak „fél pont”, ugyanis pár szál elvarratlanul maradt – így ki lehet tölteni ezeket a lukakat saját fantáziával.
Az Első Törvény minden részéről, így a harmadikról is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Minden fantasy rajongónak alapműnek számít, mert eltér a hagyományoktól a szereplőket és a történetet illetően egyaránt, illetve egyedi és kreatív megoldásokat tartalmaz, illetve tele van iróniával, szarkazmussal. Nem utolsó sorban, annak ellenére, hogy fantasy regényekről van szó, sokkalta realisztikusabbak, mint azt elsőre gondolnánk.