2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Marihuánaültetvény a Néma-hegyen
26194-marihuana

Marihuánaültetvény a Néma-hegyen

A rendőrség őrizetbe vette azt a férfit, aki a sátoraljaújhelyi Néma-hegyen marihuánát termesztett, amelyből milliós bevételt remélt.

Kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, aki Sátoraljaújhely külterületén marihuána-ültetvényt létesített.

Az ügyben bevezetett intézkedések eredményeként a rendőrök 2014. június 16-án 20 órakor a helyszínen elfogták A. István 36 éves sárospataki lakost, aki éppen gondozta és locsolta a vadkender-egyedeket.

A tetten ért elkövetőt a nyomozók a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, hogy a marihuána magokat interneten vásárolta, elültette és a későbbiekben akarta értékesíteni, amelyből milliós bevételre számított.

Az eljárás során – a terhelt vallomásával ellentétben – megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy A. István korábban már több személynek is értékesített különböző kábítószereket.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárásban a terheltet bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés