2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Konferencia kezdődött az emberkereskedelem áldozatainak segítéséről
royal_magazin_PNG

Konferencia kezdődött az emberkereskedelem áldozatainak segítéséről

A társadalom moráljának, az erkölcsöknek kell megváltoznia ahhoz, hogy az emberkereskedelmet vissza lehessen szorítani – mondta a Belügyminisztérium keddi konferenciáján a tárca közigazgatási államtitkára, Felkai László.

Az államtitkár kiemelte: a szakemberek tudása, lelkiismeretessége, felkészültsége kevés ahhoz, hogy jól működjön az áldozatok segítésének rendszere. Szükség van arra is, hogy az emberkereskedelem áldozatai működjenek együtt a segítőkkel, és a pillanatnyi érdekeik, a gyorsan szerzett pénz ne fordítsa őket szembe azzal, hogy ebből a helyzetből kitörjenek.

A Belügyminisztérium az EU-nál pályázott Az emberkereskedelem európai áldozatainak irányítása és segítése című projekttel, amelynek fő célja, hogy segítséget nyújtson a szexuális-, illetve munkacélú kizsákmányolás áldozatainak a hazatérésben és a társadalmi visszailleszkedésben.

A projekt részeként kedden konferencia kezdődött a Belügyminisztériumban, hogy a nemzetközi szervezetek és az EU tagállamai ismertethessék az emberkereskedelem áldozatainak támogatásával, irányításával kapcsolatos jó gyakorlataikat.

Az emberkereskedelem a szervezett bűnözés súlyos formája, az emberi jogok egyik legsúlyosabb megsértése. Az Európai Unió területén százezreket tartanak fogva akaratuk ellenére, ezért nagyon fontos az emberkereskedelem elleni küzdelem és az áldozatok segítése – mondta a konferenciának küldött videoüzenetében Myria Vassiliandou, az Európai Bizottság emberkereskedelem elleni EU-koordinátora.

Hangsúlyozta, vizsgálni kell az emberkereskedelem okát is, és megjegyezte: az emberkereskedelem „igen nyereséges” bűncselekménytípus, 2,5 milliárd eurós profitot jelent évente az ezzel foglalkozó bűnözőknek.

Felhívta a figyelmet arra, az emberkereskedelem felhasználók, ügyfelek nélkül nem működne. Minden felnőtt vagy gyerek szexuálisan kizsákmányolása azért történhet meg, mert van rá kereslet, ezért az unió tagállamainak a kereslet csökkentése is feladatuk – jegyezte meg.

A projekt célja a konferencia tájékoztató anyaga szerint „egy nemzetközi áldozatkezelési mechanizmus” kialakítása Magyarország, Belgium és Hollandia között, mivel ez a két ország az emberkereskedelem magyar áldozatainak leginkább érintett célországja.

A projekt várható eredményei szerint az emberkereskedelem áldozatául esett magyar állampolgárok szükségletei, problémái világosabbá válnak, a célországokban tevékenykedő segélyszervezetek és civil szervezetek hálózata, kapacitása felmérhető lesz. Emellett képzési anyagot és honlapot készítenek, amely segítséget nyújthat az áldozatok azonosításában, helyes kezelésében, a szakemberek közötti kommunikációban.

A program célja a rendészeti szervek, hatóságok, nem kormányzati szervezetek és az emberkereskedelemmel foglalkozó szervezetek közötti nagyobb bizalom és jobb megértés kialakítása.

A február 1-jén megkezdett költsége 346 ezer euró (106 millió forint), amelynek 90 százalékát az EU biztosítja.

(MTI; Belügyminisztérium)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés