2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Idén június 21-én ünnepelik a Magyar Úszás Napját
royal_magazin_PNG

Idén június 21-én ünnepelik a Magyar Úszás Napját

Országszerte különböző eseményekkel, a fő színhelyen, Balatonfüreden pedig a legkülönbözőbb versenyekkel ünneplik meg szombaton a Magyar Úszás Napját. A keddi sajtótájékoztatón Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára hangoztatta, az úszás olyan alapsportág, amely alkalmas arra, hogy a gyerekek egészségesen nőjenek fel.
Hozzátette, a sportvezetés felelőssége, hogy a sportolás feltételeit megteremtse, adott esetben anyagi segítséget is nyújtson. Kiemelte annak a célnak az elérését, hogy minél több gyerek tanuljon meg úszni és szorgalmazta, hogy a Magyar Úszás Napján a lehető legtöbben vegyenek részt.

 

Szabó Tünde, a hazai sportági szövetség főtitkára elmondta, hogy második alkalommal rendezik meg az eseménysorozatot és a balatonfüredi helyszínen már délelőtt 9 órától lesz kiemelt viadal: a nyíltvízi úszók 10 km-es Európa Kupájának résztvevői vágnak neki a távnak a Balatonban. A program keretében bonyolítják le a nyíltvízi országos bajnokságot, továbbá – a hét múlva esedékes magyarországi vizes világbajnokságra utalva – 2021 méteren zajlik majd az elsősorban amatőröknek szóló úszófesztivál.

 

Korosztályos események is lesznek, így mintegy háromszáz gyermek, akik a Jövő bajnokai elnevezésű programban épp úgy úsznak, mint a senior korosztály országos bajnokságán indulók. Felvonul a felnőtt úszóválogatott is, élén az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániellel, bár – amint azt elmondta – ő a parton marad és szurkol öccsének, az Európa Kupán induló Gergelynek. Az Eb-re válogató viadalon rajthoz áll a londoni olimpia 10 kilométeres számának aranyérmese, Risztov Éva is, míg várhatóan az úszófesztivál keretében jelen lesz a normál medencés világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka is.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!