2012 óta a Magyar Kormány többször jelezte, hogy komoly aggályai vannak az EGT/Norvég Civil Alap forrásainak elosztásával kapcsolatban. A magyar fél kezdetektől fennálló, és visszatérően hangsúlyozott kritikája arra irányult, hogy az alapkezelői feladatokat ellátó Ökotárs Alapítvány, és a vele a lebonyolításban konzorciumként együttműködő alapítványok nem transzparensen és nem az eredetileg meghatározott céloknak megfelelően osztják el a rendelkezésre álló forrásokat. 2014 április 7-én Lázár János, akkor a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként levélben fordult a norvég kormányhoz aggályaival és kérte, hogy tárgyalják újra a civil alap intézményi struktúráját, annak érdekében, hogy az képes legyen eredeti célját, a civil társadalom fejlődésének megerősítését szolgálni.
A kormányzathoz eljutott információk ugyanis arra engednek következtetni, hogy az Ökotárs a támogatások odaítélése során számos esetben részrehajlóan és elfogultan járt el egy politikai párthoz köthető elvet követett, vagy egy szűk, ideológiai kör igényeit elégítette ki.
Az Ökotárs nevével fémjelzett gyakorlatban több esetben előfordult, hogy azonos érdekkörbe tartozó szervezetek részesültek támogatásban és döntöttek a pénzek sorsáról. A Kormány nem mehet el szó nélkül amellett, ha bármilyen közpénz felhasználása kapcsán ilyen anomáliákról szerez tudomást. Annak érdekében, hogy a magyar kormány bizonyosságot szerezhessen, hogy a civil alap forrásainak elosztása szabályosan zajlik, egy törvényben szabályozott ellenőrzést rendelt el. Bízunk abban, hogy kellő mérlegelés után a norvég fél is belátja, hogy egy, a szabályos pénzosztásra irányuló ellenőrzés és annak megállapításai nem csak a kormányok, de a forrásokra közvetlen is jogosult teljes magyar civil szféra érdeke.
Sajnálatos, hogy pont azok a szervezetek, amelyek tevékenységükben a transzparenciát és a kiegyensúlyozottságot tűzik zászlójukra, ebben az esetben éppen az ellen emelnek szót, hogy egy közpénzek felett diszponáló rendszer átláthatóvá váljon. Azoknak, akik az Ökotárs tevékenységének kifogásolhatatlansága mellett érvelnek, elemi érdekeit kellene, hogy szolgáljon egy olyan vizsgálat, amely az állításukat igazolhatja.
Később a helyzet tisztázást elősegítő vizsgálati együttműködés helyett a kormányzati kritikát vitatva konkrét példákat kértek annak bizonyítására, hogy részrehajló a támogatási gyakorlat, majd amikor ilyeneket a Kormány nyilvánosságra hozott, feketelistázással vádaskodtak. Ez esetben ugyanis, nézetük szerint az szolgálná a „a pályáztatás tisztaságát”, ha a már lezárt döntésekben részt vevők nevei titokban maradhatnának, bár ugyanezek a szervezetek azok, akik más esetekben bíróságig is elmennek annak érdekében, hogy teljes pályázati dokumentációk és értékelési folyamatok kerüljenek nyilvánosságra. A listázás vádját a Magyar Kormány a leghatározottabban visszautasítja, az eltitkolást pedig érvként pont annyira nem tudja elfogadni, mint amennyire a független NGO-k sem tudnak egy ilyen mentegetőzést komolyan venni.
A sajtóban bemutatott példákon felül folyamatosan érkeznek a kormányhoz panaszok a civil szektor szereplői részéről, amelyek azt jelzik, a támogatások elosztása a potenciális kedvezményezettek egy része szerint sem objektív. De egy felelős, és valóban egy erős civil szektorért fellépő kormányzat részére jelzésértékkel bír és megfontolásra ad okot az is, hogy az ezres nagyságrendű civil pályázói körből tucatnyi civil társasághoz jut a kiosztott források harmada, míg ezerre tehető azon szervezetek száma, amelyek évek alatt soha nem tudnak támogatást nyerni. Ezek együttesen mind olyan kérdések, amelyekre a magyar kormánynak feladata egy vizsgálattal választ keresni.
A Magyar Kormány úgy látja, hogy a teljes civil szférának szüksége van a norvég alapok civil forrásaira. Minden értelmes kompromisszumra kész annak érdekében, hogy ezek a pénzek el is jussanak az arra érdemeseknek, de kategorikusan elzárkózik attól, hogy az eddigi alapkezelőket partnerként a továbbiakban elfogadja. A Magyar Kormány bízik abban, hogy van olyan szervezet Magyarországon, amelyik minden érintett fél bizalmát el tudja nyerni, és az ország számára fontos források nem néhány, a saját tevékenységével elszámolni nem képes szervezet presztízsszempontjai miatt vesznek el.
