2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Favágásban mérték össze tudásukat

Favágásban mérték össze tudásukat

Már kilencedik alkalommal rendezte meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Erdészeti Igazgatósága a Hagyományőrző Favágóversenyt. Az erdőgazdaság azért támogatja évről-évre a megmérettetést, mert fontosnak tartják, hogy az erdőben jól képzett fakitermelő szakemberek dolgozzanak. Ez a verseny jó erőpróba számukra, és egyúttal emléket állítunk a régi idők favágóinak, akik kézi eszközökkel végezték nehéz munkájukat. A programot ezúttal nem a megszokott helyszínen, Garadnán, hanem a Csanyik-völgyben bonyolítottuk le, a hosszú hétvége első napján. A versenyszámokat úgy válogattuk össze, hogy valódi erdei munkafolyamatok elvégzésében hasonlíthassák össze tudásukat a versenyzők. A kombinált darabolást, a lánckímélő darabolást és a gallyazást motorfűrésszel, a hasítást és a fejszés darabolást kézi szerszámokkal kellett elvégezni. Nagyon látványos volt a keresztvágó fűrésszel, párban fűrészelés, ami favágó elődeink nehéz munkája előtti tisztelgésből került a versenyszámok közé. Gondoltunk azokra is, akik nem rendelkeznek motorfűrész-kezelői tapasztalattal, ők amatőr és gyermek kategóriában, kizárólag kézi szerszámok használatával versenyezhettek. A profi kategóriában 26-an mérték össze tudásukat, a győzelmet végül Bozsó Zoltán szerezte meg. Az amatőrök között Hegedűs Péter, a gyerekeknél pedig Horváth Balázs bizonyult a legjobbnak. A versennyel párhuzamosan az érdeklődőket a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskola munkatársai változatos programokkal várták – foglalta össze a nap eseményeit Tajnai Róbert, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Erdészeti Igazgatóságának vezetője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp