2026. 07. 25. szombat

Kristóf, Jakab

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Nemzetközi Nyári Egyetem Budapesten a Szuperszámítástechnikai alkalmazásokról a tudományos kutatásban
royal_magazin_PNG

Nemzetközi Nyári Egyetem Budapesten a Szuperszámítástechnikai alkalmazásokról a tudományos kutatásban

Június 1- 6 között Budapesten kerül megrendezésre a Nemzetközi Szuperszámítástechnikai Nyári Egyetem. A rendezvényre idén már ötödik alkalommal kerül sor. A 6 napos Nyári Egyetemre az Egyesült Államokból, Kanadából, Japánból és az Európa országaiból érkeznek hallgatók, összesen nyolcvanan. A rendezvényt első sorban Phd hallgatók számára szervezik, és a programozási előképzettség előfeltétel. A program délelőttönként hagyományos előadásokat foglal magába, míg a délutánokat rendszerint workshopokkal töltik ki.
2010-ben, az Európai Unió és Amerikai Egyesült Államok együttműködésében jött létre a Nemzetközi Szuperszámítástechnikai Nyári Egyetem elnevezésű kezdeményezés. A programot páros években európai országokban, míg páratlanokban az Egyesült Államokban rendezik meg. Az EU a PRACE projekten keresztül vesz részt a projektben. Előbbinek hazánk is tagja, így nem véletlen, hogy az idén már ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Nyári Egyetemnek épp Budapest ad otthont.

A június 1-6 között zajló programra az Egyesült Államok és az Európai Unió mellett Japánból és Kanadából is érkeznek hallgatók, összesen nyolcvanan. A hatnapos Nyári Egyetemen való részvételt még márciusban hirdették meg. Az elmúlt évek sikereit követően idén is óriási volt a túljelentkezés. Összesen 533-an adták be pályázatukat a részvételre. A legnagyobb érdeklődés az Egyesült Államokban volt, itt a 30 meghirdetett helyre 252-en jelentkeztek. A rendezvényen a világ elit egyetemeinek hallgatói képviseltetik magukat.

A program elsődleges célcsoportja a Phd hallgatók, illetve posztdoktori képzésben résztvevő tudósok. A szervezők szerint a programozói előképzettség a Nyári Egyetem sikeres abszolválásának az előfeltétele. A képzés programja délelőttönként hagyományos előadásokból áll, míg délutánonként workshopokon vehetnek részt a hallgatók.

A június eleji rendezvényen olyan témákat vitatnak meg a résztvevők, mint: hozzáférés a számítógépes infrastruktúrákhoz, ágazati kihívások (ld.: kémia, fizika, bioinformatika területei), programozási kérdések, teljesítményelemzés vagy éppen a tudományos vizualizációk területe.  A program egyik sajátossága, hogy a világ számos pontjáról érkező, neves előadók nemcsak prezentációikkal képviselik ismereteiket, eredményeiket hanem kvázi mentor funkciót is betöltenek a 6 napos rendezvény időtartama alatt.

Magyarország mára a szuperszámítástechnikai beruházások, és fejlesztések területén Közép-Kelet Európát tekintve az élmezőnyben foglal helyet. Hazánkban jelenleg is zajlik a Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban elnevezésű projekt. A beruházás következtében 2014 végéig megnégyszereződik a magyar szuperszámítástechnikai összkapacitás. Ezt a gyakorlatra úgy lehetne lefordítani, hogy olyan teljesítménnyel bír majd a hazai rendszer, mintha a világ 7 milliárd embere kezébe venne egy-egy számológépet, és másodpercenként kb. 30 ezer műveletet hajtanának végre egyszerre. A projekt két kiemelt központja Budapest és Debrecen. A Magyar Állam és az Európai Unió összesen közel 2 milliárd forinttal támogatja a projektet.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés