2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Zemplénben is megszólalt az Európa Rádió

Zemplénben is megszólalt az Európa Rádió

A Tiszáninneni és a Tiszántúli Református Egyházkerület rádiója, az Európa Rádió megkezdte adását Zemplénben is – tájékoztatta Sike Gábor főszerkesztő kedden az MTI-t.

A rádió a zempléni térségben kettős központtal működik, Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon is van stúdiója. A folyamatosan hallgatható műsorban reggel hét és kilenc óra között, valamint délután három és öt óra között saját szerkesztésű, helyi műsor szerepel – mondta Sike Gábor. Az Európa Rádió közszolgálati műsorokat sugároz, tehát a prózai elemek vannak túlsúlyban – tette hozzá.

A rádió 2001-ben indult el miskolci közszolgálati rádióként, tehát nem kimondottan egyházi média. Célközönsége kettős: egyrészt azok a reformátusok, akiknek hitéleti és közéleti műsoraik egyaránt szólnak, másrészt az a világi hallgatóság, amely értékes dolgokat szeretne hallani – ismertette a főszerkesztő.

Sike Gábor elmondta azt is, hogy kiemelt figyelmet fordítanak Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Csongrád megyére. Igyekeznek ugyanakkor a Kárpát-medencét egységes egészként kezelni, miután a Magyar Református Egyház 2009-ben, Debrecenben kimondta a reformátusság egységét.

Az Európa Rádiónak a miskolci mellett ma már fejállomása van Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden, Mezőkövesden, Kisújszálláson és most már Sátoraljaújhelyen is.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp