2025. 01. 9. csütörtök

Marcell
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Bányászok, kohászok, erdészek találkoztak Telkibányán

Bányászok, kohászok, erdészek találkoztak Telkibányán

Negyven év után ismét Telkibánya adott otthont a térség bányászai, kohászai és erdészei találkozójának. Az Önkormányzat meghívására, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület – az Országos Erdészeti Egyesület Sárospataki Helyi Csoportja és a Perlit 92 Kft. támogatásával – szervezett találkozót az 1974-es szakmai találkozó emlékére.

Május 24-én a rendezvény résztvevői elsőként az ÉSZAKERDŐ Zrt. Pálházi Állami Erdei Vasútján utazva ismerkedtek a térséggel. Azt követően megkoszorúzták a királykúti Bányász-erdész emlékparkban levő emlékoszlopot, majd a program Telkibányán folytatódott. A díszfelvonulást követően, az erdei iskola előtt levő emlékoszlopnál Mester Lászlóné polgármester, Dr. Nagy Lajos, az OMBKE előző napi közgyűlésén újraválasztott  elnöke, valamint az Országos Erdészeti Egyesület nevében Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója mondott köszöntőt. Mindhárom felszólaló méltatta a közös múltat, a közös hagyományokat, a barátságot, valamint az összetartozás fontosságát. A Bányász – Kohász – Erdész Találkozó ünnepi istentisztelettel folytatódott, az egész napos programot baráti beszélgetés zárta.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés