2026. 04. 20. hétfő

Tivadar

1 EUR 363 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » EXIM Mikrohitel Kártya az exportáló kkv-k számára
25679-tn496c0

EXIM Mikrohitel Kártya az exportáló kkv-k számára

EXIM Mikrohitel Kártyát vezet be a Nemzetgazdasági Minisztérium az Eximbank közreműködésével az exportáló, vagy exportőrnek beszállító hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón.

Varga Mihály elmondta, hogy a várhatóan ősztől induló mikrohitel programmal a nemzetgazdaságban jelentős szerepet betöltő kisvállalkozások fejlődését, külpiacra lépését szeretné elősegíteni a kormány, továbbá a kedvezményes hitel azt az exportőr kört célozza, amely nem veheti igénybe a Széchenyi Kártyát.

Nátrán Roland, a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) vezérigazgatója ismertette: az EXIM Mikrohitel Program keretében a vállalkozások kedvezményes kamatozású folyószámla hitelkeretet és ehhez kapcsolódó bankkártyát igényelhetnek majd a hitelprogramban részt vevő hitelintézetektől. A mikrohitel egy éves futamidőre igényelhető, megújítási lehetőséggel, minimum 10 ezer és maximum 200 ezer euró, illetve 3 millió és 60 millió forint közötti összegben. A hitel kamatának maximális mértéke 4,1 százalék, és a hitelköltség a garancia díjjal együtt sem haladja meg az évi 6,1 százalékot.

Varga Mihály emlékeztetett, hogy a mikro- és kisvállalkozások jelentős szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, döntő arányuk van a működő vállalkozásokon belül és a munkavállalók közel háromnegyedét foglalkoztatják.

Hozzátette: fontos gazdaságpolitikai célkitűzés, hogy növekedjen azoknak a kkv-knak a száma, amelyek az exportba is be tudnak kapcsolódni. Véleménye szerint ehhez szükség lesz a mikrohitel programra, és ezt a célt támogatja majd a kormányzati szerkezetváltás is, amelynek nyomán egy helyre kerülnek a külgazdasági döntéshozatali intézmények.

A miniszter beszélt arról is, hogy a következő négyéves kormányzati ciklusban a gazdaságfejlesztés területén a Magyar Fejlesztési Bank elsősorban a nagyvállalatok támogatásával foglalkozna az elképzelések szerint, míg az Eximbank egyre inkább a kisvállalkozók széles körének finanszírozására koncentrálna. Ennek érdekében bővítik az Eximbank irodahálózatát, és a következő hónapokban 8 új vidéki helyszínen nyit fiókot a hitelintézet.

Megemlítette azt is, hogy az új mikrohitel program szervesen kapcsolódni fog az Eximbank exportélénkítési hitelprogramjához, amely jelenleg 1 milliárd eurós kerettel működik, és amelyhez már 21 hitelintézet csatlakozott.

Kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette, hogy az elmúlt négy évben a magyar export 70 milliárd euróról 81,7 milliárd euróra nőtt, és ugyan a növekedés jelentős részben az európai uniós piacokon következett be, de a keleti nyitás program is kezdi már meghozni az eredményeit.

Hozzátette: arra számít, hogy a következő időszakban erőteljesebb lehet a növekedés az utóbbi piacokon is, aminek egyik eszköze lehet a mikrohitel program.

Nátrán Roland elmondta: mivel nemcsak exportőrök, hanem beszállítók is igénybe vehetik az EXIM mikrohitelt, a számítások szerint több ezres vagy akár a tízezres nagyságrendet is elérheti a potenciális köre azoknak a mikro- és kisvállalkozásoknak, amelyek részt vehetnek a programban.

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141310

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés