2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Árvíz – Rendőrök is segítenek az áradó folyók mentén Borsodban

Árvíz – Rendőrök is segítenek az áradó folyók mentén Borsodban

Az árvízi védekezésben a rendőrök is részt vesznek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, fokozottan jelen vannak a nehéz helyzetbe került településeken – mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek szombaton. Gaskó Bertalan tájékoztatása szerint a rendőrök a folyók áradása miatt leginkább érintett encsi és a miskolci járás 23 településén látnak el kiemelt szolgálatot.
    A szóvivő emlékeztetett arra, hogy szombaton rendőrök segítettek egy lett állampolgárságú kenusnak, akit a Hernád áradata sodort bajba.
    Mint mondta: csütörtökön a szélvihar Tornanádaskán több mint húsz házat rongált meg, ezekből az embereket kiköltöztették, a rendőrök a vagyon- és közbiztonság védelme érdekében folyamatosan ellenőriztek és ellenőriznek a településen.
    Kitért arra is, hogy a rendőrség részt vesz annak az operatív törzsnek a munkájában is, amely összehangolja, koordinálja Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az árvízi védekezést.

MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp