2025. 03. 28. péntek

Gedeon, Johanna
1 EUR 403 HUF
1 GBP 484 HUF
Kezdőlap » Hírek » Eu hírek » Barroso is jelen lesz a magyar V4-elnökség zárásán

Barroso is jelen lesz a magyar V4-elnökség zárásán

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság távozó elnöke is részt vesz és előadást tart majd a visegrádi együttműködés (V4) magyar elnökségének június végi záróeseményén, Budapesten – közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban tett sajtónyilatkozatában.
Tájékoztatása szerint a június 24-i rendezvényen várhatóan jelen lesz több uniós biztos és a visegrádi együttműködés tagállamainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) miniszterelnökei is, Barroso pedig elsősorban a következő időszak pénzügyi forrásairól, lehetőségeiről beszél majd.

 

Orbán Viktor a Globsec-re, Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fórumára látogatott a szlovák fővárosba, ahol megbeszélést folytatott a házigazda szlovák, valamint a lengyel és a cseh miniszterelnökkel. Az ezt követően tett nyilatkozatában a magyar kormányfő elmondta: a tárgyaláson levonták az első gázválság tanulságait, a szakértők pedig utasítást kaptak arra, hogy „a gázválság-mechanizmus részletkérdéseit sürgősen dolgozzák ki”.

 

Fontosnak nevezte mindemellett, hogy az elmúlt időszakban létrejött a visegrádi együttműködés parlamenti dimenziója, és hogy a védelmi miniszterek közötti tervezési együttműködés is megindult. Mindez megerősíti a visegrádi együttműködés súlyát Európában – értékelte a miniszterelnök.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!