2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Hallgass Hazait – A magyar zenei műsor!
25397-quimby

Hallgass Hazait – A magyar zenei műsor!

A Quimby leállásakor 2003-ban Varga Livius és Balanyi Szilárd leginkább a csodában reménykedett. A zenekar tagjai teljes bizonytalanságban és kétségbeesésben tették le a „lantot”, majd polgári foglalkozás után néztek. A Quimby szünet majdnem két évig tartott.

Mára a tagok közül mindenki családos apuka lett, meg is komolyodtak. Szilárd: „Az én tanulságom egyébként az egészből az, hogy kicsit okosabban kell élni.”

Livius: „Aki szalad a fal felé, az biztos, hogy magához fog térni, de nem a fal előtt egy lépéssel, hanem a koppanás után. Ezen azért átmegy mindenki.”

Kiss Tibi felépülése után 2004-ben koncerteztek először, és nem csak azt beszélték meg, hogy folytatni fogják, hanem rendszereket és felelősségi köröket is felállítottak. Újra fel kellett építeni a közönségüket, új technikai felszereléseket vásároltak, így két évig még megtartották a polgári foglalkozásukat is.

Szilárd azóta is folyamatosan dolgozik a Quimby mellett saját dalain, Livius pedig A kutya vacsorája zenekarral is szokott koncertezni. Ez a zenekar teljesen más világ, mint a Quimby. Az egyszerűségre törekednek, azt közvetítik, ami a szívükben van.

A Quimby májusban kezdi meg az európai turnét. Május 11-én indulnak, másnap Londonban játszanak, azután Párizsban, Brüsszelben, Amszterdamban, Bécsben és végül Pozsonyban zárják a koncertsorozatot.

/Fekete Timi/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!