2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Ez a Fidesz „nagy telepfelszámolása”
royal_magazin_PNG

Ez a Fidesz „nagy telepfelszámolása”

A Fidesz olyan rendeletmódosítást szavazott meg a város csütörtöki közgyűlésén, amelynek eredményeként az önkormányzati ingatlanokat putrikká züllesztő bérlőknek csupán a bontásra ítélt ingatlant kell elhagyniuk kétmillió forintért cserébe, Miskolcot azonban nem, vagyis a jogszabály alkalmatlan a gettók felszámolására – hívta fel a figyelmet pénteki sajtótájékoztatóján Jakab Péter.
A Jobbik önkormányzati képviselője azt mondta, miközben a Fidesz arról beszél, hogy felszámolja a város nyomortelepeit, mindössze annyit várnak el az antiszociális bérlőktől, hogy a kapott kétmillió forintból más településen vásároljanak ingatlant, azt azonban nem, hogy ott létesítsenek is lakcímet. Vagyis az összeg megszerzéséhez elég az is, ha valaki megveszi a vidéki rokonának a putriját némi apróért, anélkül, hogy odaköltözne.  A rendbontó bérlő ezzel máris teljesítette a kétmillió forint feltételét, miközben a fennmaradó pénzből bérelhet, vagy vásárolhat is ingatlant Miskolc bármely cigánytelepén – ez Lyukóban néhány tízezerből már megoldható –, vagy egyszerűen csak beköltözik az avasi fészekrakós rokonokhoz immár milliós összeggel a zsebében. Tekintve pedig, hogy továbbra is miskolci lakcímmel fog rendelkezni, a kétmillió forint mellé a segélyt is a miskolciaktól fogja kapni.

Jakab Péter hozzátette: „mielőtt megérkezik a Fidesz cáfolata” fontos leszögezni, hogy ezt nemcsak a Jobbik állítja, de ezt erősítette meg a polgármesteri hivatal előterjesztői képviselője is Miskolc közbiztonsági bizottságának ülésén.

Ezek után a jobbikos politikus szerint nyilvánvaló, mi a Fidesz valódi célja a „gettóhaknival”: négy év semmittevés, és a város kiemelten veszélyeztetett településsé nyilvánítása után úgy akarnak kommunikációs trükkökkel rendpárti szavazókat szerezni, hogy közben a rendbontó szavazóikat nemcsak Miskolcon tartják, de kétmillió forinttal meg is vásárolják őket.

A választók a valódi telepfelszámolást csak a Jobbiktól várhatják, nyomatékosította Jakab Péter, aki szerint a hatályos jogszabályok következetes alkalmazásán alapuló érpataki modellel újabb pénzek bevonása nélküli is megszüntethetőek Miskolc gettói, a módszerről azonban jelenleg a Fidesz hallani sem akar.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!