2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Hittel, tudással, élménnyel gazdagodtak
royal_magazin_PNG

Hittel, tudással, élménnyel gazdagodtak

Véget ért az országos Mindszenty történelmi verseny

  A Mária Rádió és a Mindszenty Alapítvány által meghirdetett történelmi vetélkedő elsődleges célja az volt, hogy Mindszenty József bíboros, hercegprímás életművét egyre többen megismerjék, különleges életét a verseny segítségével felfedezzék, s mindebből hitet, erőt merítsenek. A Mindszenty történelemversenyt olyan középiskolák, ill. középiskolás diákok részére hirdettük meg:  akik nyitottak a történeti valóság aktuális és modern értelmezésére, arra, hogy ne csak egy feladatlap jó megoldásait keressék, de gondolkodásra, szóra, vitára, játékra bírják saját magukat és társaikat.

Az országos döntőn azok a diákok vehettek részt, akik az első forduló didaktikusabb inkább tényekre, adatokra épülő feladatait, ill. a második forduló összefüggésekre, elemző értékelésekre épülő kihívásait sikerrel teljesítették.

A május 3-án – a Mindszenty engesztelő zarándoklathoz, szentmiséhez kapcsolódóan  – az esztergomi Szent Adalbert Képzési Központban rendezett országos döntőre 14 csapat kapott meghívást. Méltó helyszínen, rangos személyek értékelték a csapatok teljesítményét: Habsburg Lotharingiai Mihály főherceg; Cserháti Ferenc esztergom–budapesti segédpüspök; Varga János, a bécsi Collegium Pázmáneum rektora; Dúl Géza, a Mária Rádió műsorigazgatója; Csűrös Csilla, az MTVA műsorvezetője és Kovács Gergely posztulátor, a Mindszenty Alapítvány ügyvezetője.

Az egész napos versenyfolyam győztese a Pápai Református Kollégium Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola „PRIMUS” elnevezésű csapata: Juhos Adél, Knapecz Kata, Lőwenberger Patrik. Felkészítő tanár: Fodorné Nagy Bernadett.

Második helyen az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium „3Cs” csoportja: Csörgi Katalin, Csörgi Annamária, Rajta Fanni végzett. Felkészítő tanár: Homoki Gábor.

Harmadik helyre került – szoros küzdelemben a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium diákjaival –  a budapesti Szent Margit Gimnázium „Granada” csapata: Koncz Petra, Véghelyi Borbála, Végső Gergely. Felkészítő tanár: Tiszttartó Márk.

Helyezésektől függetlenül az országos döntő résztvevői kiváló teljesítményük alapján joggal lehetnek büszkék önmagukra, intézményükre és tanáraikra: Szent László ÁMK- Baja; Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium – Miskolc; Szalézi-Irinyi Középiskola- Nyergesújfalu; Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium – Budapest; Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium – Mezőberény; Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola – Eger; III. Béla Szakképző Iskola és Kollégium Szentgotthárd; Szent Margit Gimnázium – Budapest; három csapattal.

A „DEVICTUS VINCIT” (Legyőzetve győz) Esztergomban ismét értelmet nyert, – erőt, hitet, reményt adott.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés