2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Gödöllőre érkezett a KIM tudatos internethasználat érdekében indított programja
royal_magazin_PNG

Gödöllőre érkezett a KIM tudatos internethasználat érdekében indított programja

Az internet nem felejt! címmel a világháló veszélyeinek tudatosítására, a gyerekeket ért iskolai és internetes zaklatás jelenségének csökkentése érdekében indított programmal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ma Gödöllőre látogatott. A Kastély Lovardájában megtartott előadáson több száz gödöllői iskolás és pedagógusaik vettek részt.
Az előadás előtt Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy  a 10 -14 éves gyerekek naponta négy és fél órán át használják az internetet, azon belül is a közösségi oldalakat, mindezt úgy, hogy fel sem mérik, pl. hogy az egymással megosztott információkkal, személyes adatokkal, fotókkal akár törvényt is sérthetnek. Hozzátette, fontos gondolni  a jövőre is, hiszen egy ma viccesnek tartott kép tíz év múlva már kínos lehet, ami hatással lehet majd akkori életükre.

 

Az államtitkár elmondta, hogy a felmérések szerint gyakori, hogy az érintettek azért nem beszélnek a zaklatásról, mert nem tartják megfelelő partnernek ebben a szülőt, pedagógust, mert úgy vélik, nem értenék meg, miről is van szó.  Balatoni Monika kiemelte, hogy a program többek között ezt a „szakadékot” is át kívánja hidalni, s ebben segít az az oktatási anyag, ami a pedagógusok számára hamarosan elérhető lesz. Ez tartalmazza majd a tanárok számára fontos jogi és módszertani ismereteket, ami többek között abban is segítséget nyújt majd, hogy a tanárok képesek legyenek felismerni azokat a jeleket, ha valakit a társai zaklatnak, s egyben tenni is tudjanak ellene.

 

Március közepéig 30 helyszínen több mint háromezer diák vett részt a programban, de a nagy érdeklődésre való tekintettel a közigazgatási tárca tovább folytatja az előadássorozatot. A másfél órás program során három moderátor segítségével a diákok játékos formában kipróbálják, milyen következményei vannak a posztolásoknak, és kiderül, hányszor követnek el például jogsértést másik személy ellen, amikor jogtalanul használják fel fotójukat vagy megsértik a magántitkukat.

 

(KIM Sajtó Osztály)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!