A gasztronómia beférkőzött a szép- és szórakoztató irodalomba is, s az e témájú könyvek virágkorukat élik. Bármelyik műfajhoz egyetemlegesen illik: legyen szó például romantikáról vagy krimiről, a gusztusos, érzékletes ételleírások aligha képesek szó nélkül hagyni a többi, szemünkön kívüli érzékszerveink. Anthony Capella egy újféle recepttel állt elő: A kávék költője című regényében a romantikát, történelmet és kalandot vegyíti – ezúttal nem étellel, hanem – a világ egyik nagy felfedezésének számító címszereplő itallal. Ahogyan az a címből is sejthető, jóval többet nyújt e mű puszta kávétörténeti kalandozásnál (ha csupán erről lenne szó, nem tennénk most említést róla): a kávét költészeti magasságokba repíti, új fényt vetve hétköznapjaink amúgy megszokott szereplőjére.
A történet 19-20. századforduló közeli Londonjában veszi kezdetét, mikor dübörög a kapitalizmus. Főszereplőnk, az igazi aranyifjú módjára viselkedő, költői aspirációkkal rendelkező Robert Wallis elszegényedik, s éppen munkanélküli. Jobb híján kénytelen beállni a kávé-nagykereskedő Samuel Pinker szolgálatába – azonban nem mindennapi megbízást kap: feladata a kávéízek definiálása, kategorizálása. Nem egyedül kell végeznie: a mogul lánya, Emily segítségére lesz.
Ahogyan az lenni szokott, elkerülhetetlenül kigyulladnak a szerelem lángjai az ifjú költő és a suffragette-lány között, akik a kávé gazdag világgal párhuzamosan egymást is felfedezik. Szerelmüket Robert külföldi megbízatása teszi próbára: Észak-Afrikába kell utaznia, a legendás arab mokka nyomába eredve. Élete ismét fordulópontjához érkezik: nemcsak a kereskedelem féltve őrzött titkainak felfedezése, hanem a dacos, csábító (egy befolyásos kávékereskedő tulajdonában lévő) rabszolgával, Fikre-rel való találkozás miatt is.
A kávék költője egy többrétegű – avagy aromájú – regény. Önmagában a történet teljesen érdektelen lenne, hiszen ha a kávéról akarnánk olvasni, akkor nem a szépirodalomban keresgélnénk hozzá forrást. Viszont a költészet és a kávé „háziasítása” már annál érdekesebb eredményre vezetett, hisz mindkettő az érzékeinket dolgoztatja meg – nem is kicsit, mert ahogyan a kávé, úgy a versek is igen karakteresek. Capella (vagy Robert Wallis, ha úgy tetszik) igen érzékletesen, kifejezően jellemzi az egyes kávéfajtákat, az ital élvezetét ezzel a látás tartományába helyezve.
Ami miatt a regény még említésre méltó, az a kávévilág felfedezésével párhuzamba állított önismereti út. A főhős életét a kávé több ponton is megváltoztatja: kezdődik az állással, majd folytatódik Emily iránti szerelemre lobbanásával és az afrikai úttal, ami után ismét más emberként tér vissza évek múltán. Ugyanis a kávé olyan érzelemgazdag világot tár a férfi elé, amely aligha hagyhat bárkit is érintetlenül. Így lesz Robert az olvasó szeme előtt ficsúrból egy szenvedélyekkel teli emberré, egyre szimpatikusabb és érettebb karakterré nőve ki magát.
Mindemellett A kávék költője pedig egyben hiteles korrajzot nyújt: Emilyn keresztül a tipikus jómódú nőt, illetve a feminista mozgalmat ismerhetjük meg, na meg persze a kapitalizmust, amely persze nem idegen számunkra, azonban érdekes e téren egy kis időutazást tenni. Összességében, Anthony Capella egy élvezhető művet tett le a kávés csézsére, amely a kávérajongóknak kötelező jellegű olvasmány. Persze mindenki másnak is érdemes elolvasni a regényt, mert garantáltan más szemmel fognak nézni a reggelik, ebédek kísérőjére.
