A bűnesetek felgöngyölítése általában a hatóságok, nyomozók, detektívek feladata. Albert Sánchez Piñol dacol ezzel a hagyománnyal: a Pandóra Kongóban című művében ez a szerepkör olyasvalakire hárul, aki körülbelül Makó-Jeruzsálem távolságnyira van az előbb említett személyektől. A kongói rengetegben történtek rekonstruálását ugyanis egy, e szakmában még kezdő író végzi. Jó kérdés, mennyire lehet egy mesével megvenni kilóra az esküdtszéket – mindez azonban ki is derül, ha végigolvassuk a regényt.
Az első világháború idejét felölelő cselekmény két szálon bontakozik ki időben és térben. Londonban a sors összehozza Marcus Garveyt és Thomas Thomsont, akik között a kerítőszerepet a munka játssza: (az egyébként tizenkilenc éves árva fekete) Thomas, aki olcsó Afrikai regényfüzetek írásával foglalkozik, pénzkeresés céljából veti papírra a fiú történetét – aki nem mellesleg éppen rács mögött ül. Hogy miért? Azon egyszerű oknál fogva, hogy Marcus merészelt túlélni egyedüliként egy afrikai bányaexpedíciót. Bűnlajstromához kiegészítő megjegyzésként tartozik még, hogy két szokatlanul nagy méretekkel rendelkező gyémánt birtokában tért vissza az angol fővárosba. Ezt tudva, bárki gyanúja felébredne, hogy emberölés történt, ám szavahihetőségére a keresztet mégis amiatt vethetett , hogy beszámolója elmondhatatlanul szörnyű. Azonnal le is tartóztatták.
Thomas munkája ezúttal azonban nem hétköznapi eset. Hiszen az ügyvédi megbízásból kapott feladatán nemcsak pusztán Marcus szabadsága múlik, hanem ennél sokkal nagyobb, értékesebb tét forog kockán: az élete. Nincs már hátra, mint történetével meggyőzni a bíróságot a fiú ártatlanságáról.
A fiatal író tollából egy egészen fantasztikus kalandos sztori születik, melyből nemcsak az derül ki, hogy Marcus nem gyilkos, hanem hihetetlen hősiessége is. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy bármilyen fantasztikus is az elbeszélés, igazából az nem más, mint a Kongó mélyén történt brutális, kegyetlen események „fogyasztható” formába történő csomagolása…
Maga az ötlet, hogy egy nevesincs, fiatal fiú regénye szolgál perdöntő, mellesleg utólag kreált és egyetlen bizonyítékként, zseniális. Ennek a kellő mélységet a történet a történetben koncepció adja meg, aminek köszönhetően a szerző a Pandóra Kongóbanból kihozta a sztori nyújtotta maximumot. Van benne minden: fantasztikum, brutalitás, rejtély, titokzatosság, egzotikum, szerelem – a valóság és a mese határmezsgyéje egybemosódik, ami szimbolikus jelentésű is, hiszen az elme képes megmásítani az emlékeket, meglehetősen megnehezítve a nyomozás során az okok hiteles, tényszerű feltárását, minden egyéb bizonyíték híján. Mindeközben pedig kérdésessé válik, ki és mennyire mond igazat.
A Pandóra Kongóban magába szippant olvasás közben, és jól össze is zavar a valóságot illetően – akár mi is az esküdtszék tagjai lehetnénk. Pergő, élvezetes élményt nyújt a spanyol szerző, nem érdemes tehát kihagyni ezt a ziccert, melyet bárkinek, kiváltképp a detektív- és kalandregények kedvelőinek ajánljuk