A Madách Színház idei évadbeli utolsó nagyszínpadi bemutatójául ismét egy filmadaptációt választott – a tavaly tavaszi Betörő az albérlőm, valamint az őszi Poligamy után ezúttal a Tanulmány a nőkről került sorra. Népszerű táncdalok, retróhangulat, aranyos történet – nem lehet nagyot bukni, gondolhatjuk. Ez így is van, épp emiatt lengetjük meg a kalapunkat Szente Vajk előtt, aki rendezőként sikeresen alakítottá át a kommerszet egyedivé (legalábbis ami a koncepciót illeti).
A musicalvígjátékok (illetve ezek ikerpárjai, a más nevet viselő, de jellegre ugyanolyan kortárs zenés 
játékok) alapvetően nem tartoznak a kedvenc műfajaink közé, de azért láttunk már belőle élvezetes előadásokat – pl. A zöld kilencest. Ily módon a Tanulmány a nőkről című bemutatótól sem vártunk sokat, de az előadás meglepően jól teljesítve ugorja át a saját kritériumainkból felállított léceket.
A tévéből és színpadról is ismert fiatal rendező – talán három munka után már nem túlzás ez a megnevezés – úgy hozott létre egy figyelemfelkeltő előadást, hogy nem vállalt túl nagy kockázatot. Mind ő, mind a színház biztosra ment: ez látszik a darabválasztáson, az alkotói csapat munkáján és a szereposztáson is – Szente Vajk mégis rajta tudta hagyni a saját tenyérlenyomatát az előadáson. A biztonsági körök mellett ugyanis kreatív megoldások is tetten érhetők: ilyen például a nem túlzásba vitt és jól működtetett vetítés, az ötletes díszlethasználat (erről később), az aktuális poénok és Dr. Magyar György sztárügyvéd bevonása, valamint a második felvonás nyitójelenete, melyet most nem szeretnék „lelőni” – legyen elég annyi, hogy engem is sikerült meghökkenteniük a klasszikus népszínházakban ritkán látható pimaszsággal…
Ami a kreatív csapatot illeti, Ignjatovic Kristina jelmezei korhűek, aranyosak, jól segítik a hangulat fenntartását – többet nehéz elmondani róluk, de ez is dicséret. Más a helyzet Túri Erzsébet díszlettervező munkájával, aki minden elismerést megérdemel. Multifunkcionális alkotása ugyanis egyszerre utal közvetlenül és közvetetten az előadás hangulatára – ugyanis miközben hálószoba, hajó vagy épp bár jelenik meg, az írógépnek ábrázolt lépcsősor folyamatosan emlékeztet minket a cselekmény központi elemére, a jogi hercehurcára. Ötletes, ráadásul kevéssé erőltetett, mint például a Centrál Színház Chicagójában folyamatosan használt és túlhasznált tévéképernyők.
A színészek is jól alkalmazkodnak a fiatal rendező elképzeléseihez. Molnár Nikolett és Puskás Péter párosa hozza a kötelezőt, Simon Kornél ismét jól helytáll az ügyeletes szívtipró szerepében, Szulák Andrea és Szerednyey Béla neve pedig garancia a minőségi – néhol ráadásul kellően önironikus – humorra és minőségi musicaljátszásra. Polyák Lilla üdítően remek a saját szerepében – minden jelenetét öröm volt hallgatni és főleg nézni. Magyar Attila természetesen ripacs a narrátori szerepet is ellátó író bőrében, azonban pont annyira, hogy az mégse legyen zavaró, ráadásul a koncepció végigfuttatásának nagy része hárul rá, amelyet ő élvezettel visz a hátán – ha nem tudnánk, hogy mennyire szerény és visszahúzódó, még azt is kijelenthetnénk, hogy lubickol a színház reflektorainak fényében…
A leggyengébb láncszem hálátlan árnyéka ezúttal a dr. Képes Veraként színpadra lépő Trecskó Zsófiára vetült. Igyekszünk minden előadásra a lehető legkevesebb előítélettel beülni, de tény, hogy korábbi „alakításai” alapján nem sokra számítottunk a fiatal színésznőtől – de így legalább csalódnunk sem kellett. Bár alapvetően nem annyira nehezek a dalok, énekhangban sem veszi fel szereplőtársaival a lépést, szerepértelmezésével kapcsolatban pedig nem tudtuk eldönteni, hogy a naivát vagy a gaz csábítót szeretné megjeleníteni a fiatal ügyvédnő alakjában, ami annak fényében azért elég zavaró, hogy voltaképpen ő áll a középpontjában az összes darabbeli konfliktusnak. Sebaj, annál több figyelem jutott az arra jobban érdemes művészekre…
Összességében a Tanulmány a nőkről egy könnyen fogyasztható, hangulatos előadás, melyet hasonszőrű társai közül elsősorban a kreatív alkotói munka emel ki. Kockázatmentesség ide vagy oda, ez a darab méltán nem fog megbukni, és mivel képes az öniróniára, így – ellentétben a szintén nemrég bemutatott Amerikai komédiával – őszintén lehet rajta nevetni. Bár nem értjük, hogy miért kellett ezt pont most elővenni, baj nem lehet belőle. Elvégre a kritikusnak sem kell mindent értenie…
És bár a Tanulmány a nőkről a színház utolsó nagyszínpadi bemutatója volt, a munka nem állt meg, hisz azóta már a stúdióban bemutatásra került a II. Madách Musicalpályázat egyik győztese, az Aranyborjú is, hamarosan pedig az olvasópróbával kezdetét veszi a Szegeden, majd a jövő évad elején Budapesten is megtekinthető Mamma mia! próbafolyamata is. Szóval, hogy a színház névadójától vegyünk kölcsön egy mondatot: a gép forog, de az alkotók nem pihennek.
Dicsuk Dániel
Fotók: Madách Színház
