2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Megnyílt a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
royal_magazin_PNG

Megnyílt a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

A könyv trónja megingathatatlan – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtöki megnyitóján a budapesti Millenárison.

A könyveken alapuló kultúra a nemzetek békéjének, közeledésének és békés együttélésének a legkiválóbb formája – fogalmazott a miniszter a 300 újdonságot felvonultató, vasárnapig tartó seregszemlén, amelynek az idén Törökország a díszvendége. A politikus hangsúlyozta: minden könyvfesztivál lehetőség, hogy az országok a szebbik arcukat, műveltségüket mutassák.

 

„A könyv nem csak tárgy, hiszen nincs a környezetünkben, az emberi géniusz által alkotott tárgyak között még egy olyan, amely anyagot és szellemet ilyen tökéletességben egyesítene” – vélekedett a miniszter, hangsúlyozva, hogy a könyvek mindig is meghatározó szerepet játszottak a nemzetek életében, civilizációk felemelkedésében, bukásában. Navracsics Tibor kiemelte: a könyvfesztiválok sikerei a világban bizonyítják, hogy ameddig „emberi civilizáció lesz, addig a könyv meghatározó eleme lesz ennek”.

 

Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a megnyitón szólt arról, hogy a könyvfesztivál a szellemi tulajdon világnapjához is kötődik. „Magyarország hagyományosan kiemelt figyelmet és felelősséget tanúsít a hazai szellemi közbiztonság, az innovatív gazdaság és a kreatív kultúra oltalmazása iránt” – fogalmazott az elnök, aki méltatta a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének munkáját. „Az olvasás a digitális környezetben megváltozni látszik” – hangsúlyozta, kiemelve, hogy az adatátvitel és a technika költsége is egymilliomod részére zsugorodott alig egy emberöltő alatt. Ennek hatására a lényegkeresés, a rendszerezés, a rangsorolás és a mintázatfelismerés komplex kihívásaival néz szembe az olvasó.

 

Emlékeztetett arra, hogy a könyvpiac zsugorodása a válság kitörése óta nominálisan 16 százalék, harmadával csökkent az iparág jövedelmezősége. Szerinte ez is indokolja, hogy miért a jogi-piaci problémák, a kalózkodás, az illegális letöltések, a könyvkiadás e-buktatói állnak a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület pénteki konferenciájának középpontjában. Bejelentette: a Magyar Fordítóház Alapítvány kapja meg pénteken a fordítók áldozatos munkájának támogatásáért a hivatal egyik elismerését, a Millenniumi Díjat.

 

Abdurrahman Arici, a török kulturális és turisztikai miniszter helyettese az évszázados török-magyar kulturális kapcsolatokat idézte fel. Hangsúlyozta: az irodalom kaput nyit a népek között, ezért arra van szükség, hogy minél több művet fordítsanak le magyarról törökre és fordítva. Szólt arról is, hogy a török könyvkiadás reneszánszát éli, amelyet a könyvfesztiválokon való szereplésük is tükröz: Frankfurt, London után Budapesten díszvendég Törökország, majd Peking következik.

 

A miniszterhelyettes a török fordítói programot ismertetve elmondta, hogy a 2005-ben indult támogatásnak köszönhetően eddig 1559 művet fordítottak le 56 idegen nyelvre, magyar fordítása eddig 27 műnek készült el. Kiemelte: a török könyvpiac forgalma 300 százalékkal nőtt három év alatt, jelenleg évi 7,1 könyv jut minden egyes török lakosra, és ezzel Törökország legdinamikusabban fejlődő ágazatává a könyvkiadás vált.

 

Abdurrahman Arici emlékeztetett arra, hogy a török díszvendégség után Magyarország mutatkozhat be díszvendégként Isztambulban idén novemberben a nemzetközi könyvvásáron.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!