2026. 08. 15. szombat

Mária

1 EUR 363 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Előzetesben a drogdíler
royal_magazin_PNG

Előzetesben a drogdíler

A gyanú szerint kábítószert, új pszichoaktív anyagot, valamint élelmet is adott társainak cserébe a drogok elrejtéséért és értékesítéséért Sajószentpéteren az a terjesztő, akit a rendőrök a közelmúltban azonosítottak és elfogtak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő osztályának nyomozói 2014. április 12-én 8 óra 30 perckor a Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak sgítségével egy kábítószer-terjesztőre csaptak le annak sajószentpéteri lakásán. Az akció eredményeként a rendőrök elfogták, majd bűnügyi őrizetbe vették a helyi 37 éves K. Bélát, aki megalapozottan gyanúsítható kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésével.

A bűnügyi őrizetbe vett terheltnek a rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra a bíróság 2014. április 14-én elrendelt. 

Az eljárás adatai szerint az ügy első számú gyanúsítottja kábítószert, új pszichoaktív anyagot, valamint élelmet is adott cserébe az időközben szintén gyanúsítottá vált két társának, a 29 éves helyi V. Dezsőnek és a 31 éves V. Istvánnak a drogok elrejtéséért és értékesítéséért.

A bizományba átadott drogok értékesítését végző két „alvállalkozót” volt úgy, hogy kenyérrel, hússal, vagy tojással, illetve tésztával „fizette ki” a kisebb helyi droghálózatot működtető díler.

A nyomozás adatai szerint a terjesztők jellemzőként helyi és környékbeli fiataloknak kábítószernek minősülő speedet, valamint az úgynevezett új pszichoaktív anyagnak számító „biofüvet”, valamint „pentakristályt” értékesítettek anyagi haszonszerzés céljából.

Az ügy elsőszámú gyanúsítottjára környezete mint agresszív, befolyásos emberre tekint, aki a hatóság adatai szerint csak minimális legális jövedelemforrással rendelkezik, azonban környezetéhez képest kiemelkedő életszínvonalon tartotta fenn magát a kábítószer-kereskedelemből.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A low-angle view showcases a juxtaposition of nature and modern architecture. Lush green tree branches create a natural frame around towering skyscrapers with blue glass facades that reflect the clear sky above. The composition emphasizes the height and scale of the buildings, contrasting with the organic texture of the foliage. Bright sunlight illuminates the scene, highlighting the colors and details of both the natural and urban elements. Suitable for themes of urban development, environmental awareness, or architectural design.
Perzselő nyarak, aszályos hetek, felforrósodó beton: a fák és a zöldfelületek ma már nem díszként kellenek, hanem azért, hogy egyáltalán elviselhető m…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

144101

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés