2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Pirostojás expressz és új információs iroda
royal_magazin_PNG

Pirostojás expressz és új információs iroda

Két fontos esemény is történt húsvét szombatján az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél. A lillafüredi ökoturisztikai központban információs iroda nyílt a miskolci Turisztikai Desztináció Menedzsment és az erdészeti társaság közös szervezésében. Az információs ponton túralehetőségekről, és turisztikai célpontokról kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. Október végéig a hét minden napján működik az iroda, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrendjéhez igazodva. Ugyanezen a napon közlekedett első alkalommal a Pirostojás Expressz is, aminek több mint 130 utasa volt. Öt személyszállító kocsi telt meg a családokkal, ezért egy nagyteljesítményű mozdony húzta fel a szerelvényt a mahócai szárnyvonalon, Ortástető állomásig – ismertette Mátrai Imre, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója.
Ortástetőn Erdész Nyuszi és Erdőtündér meglepetéssel, például házi süteménnyel várta az utazókat. Akkora sikerük volt, hogy szinte mindenki közös fotót is készített velük. Ezt követően a program a Csanyiki Erdészeti Erdei iskolában folytatódott, ahol különféle foglalkozásokon vehettek részt az érdeklődők. Örömmel tapasztaltuk, hogy ezekbe nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is bekapcsolódtak. Nagy sikere volt a Nagyszüleink konyhája programunknak, és a legkisebbek szívesen ismerkedtek az itt élő háziállatokkal is. Igazi húsvéti hangulatú, sikeres rendezvényen vagyunk túl, amin a tíz hónapos csecsemőktől a nagymamákig minden korosztály képviseltette magát – vont rövid mérleget Rencsiné Ágh Márta, humánpolitikai osztályvezető, az erdei iskolai programok koordinátora.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!