2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » 15%-os bővülést hozott a hómentes tavasz a turizmusban
royal_magazin_PNG

15%-os bővülést hozott a hómentes tavasz a turizmusban

Az enyhe télnek, a hómentes tavasznak, és nem utolsó sorban az intenzív SZÉP-kártya felhasználásnak egyaránt köszönhető, hogy az idei év első 3 hónapjában mintegy 15 százalékkal bővült a belföldi turizmus a Szallas.hu adatai alapján. Extrém rekordokban is bővelkedett az első negyedév: volt, aki 44 napon át élvezte egy szálláshely vendégszeretetét, a legdrágább egyszeri foglalás pedig elérte a 9 millió forintot. Úgy tűnik, hogy idén sem panaszkodhatnak a szállásadók, a turisztikai szektor fellendülése az év első három hónapjában sem állt meg. „A tavaly márciusi hóvihar kapcsán jelentős károkat szenvedett a szektor, idén ez szerencsére elmaradt, ráadásul a tél is enyhe volt. A kedvező időjárás és a május 31-ig elköltendő mintegy 4 milliárd forintnyi SZÉP-kártya összességében 15 százalékost bővülést hozott 2013 első negyedévéhez képest” – mondta Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

 

A tavalyi évhez hasonlóan a legtöbb foglalás 2 éjszakára szólt, ugyanakkor mintegy 20 százalékkal bővült az 1 éjszakás pihenések száma, vagyis egy-egy szép, napsütéses hétvége kapcsán sokan döntöttek úgy, hogy kihasználva a jó időt, rövid pihenést iktatnak be. Vendégforgalom szempontjából egyébként tavalyhoz hasonlóan Budapest végzett az élen, a fővárost Eger, Hajdúszoboszló, Gyula, majd Pécs követte a népszerűségi rangsorban.

 

A legtöbb foglalás panziókba, illetve 3, 4 és 5 csillagos szállodákba történt, az átlagos érték tekintetében pedig az 50 ezer forint alatti kategória volt a legnépszerűbb. „A legolcsóbb pihenés egyébként 1500 forint volt egy apartmanban, míg az idei év a legértékesebb foglalás tekintetében új rekordot hozott: egy csoport valamivel több mint 9 millió forintot költött szálláshelyre” – tette hozzá Dorcsinecz József.

 

A szálláshelytípusok szempontjából a legnagyobb növekedést a motelek, illetve vendégházak könyvelhették el az előző év hasonló időszakához képest, a legtöbb időt ugyanakkor az apartmanokban töltöttük. Ez utóbbi kategóriában szintén újabb rekord született, egy budapesti apartmanban egy vendég összesen 44 éjszakát töltött el.

 

Tudatosabban tervezzük az idei nyaralást

 

Tudatosabban tervezi idén a nyaralását a magyar: míg tavaly a nyári időszakra átlagosan 61 napos volt az előfoglalás, idén már 67 nappal a tervezett pihenés előtt megkezdődött az előfoglalási szezon. „Ez egyúttal azt is jelzi, hogy idén várhatóan hamarabb betelnek a népszerű nyaralóhelyek, melyek belföldön idén is főképp a Balaton menti településeken találhatók” – tette hozzá Dorcsinecz József. Az eddig adatok alapján egyébként a legtöbb előfoglalás sorrendben siófoki, zamárdi, illetve balatonfüredi szálláshelyre szól, de sokan választják a klasszikus fürdővárosokat is, így például a tavaly az Év Települése címet elnyerő Hajdúszoboszlót, illetve Zalakarost és Gyulát.

 

A 10 legnépszerűbb település az év első 3 hónapjában

(Zárójelben a tavalyi hasonló időszak helyezései)

 

1.       Budapest (1.)

2.       Eger (3.)

3.       Hajdúszoboszló (2.)

4.       Gyula (4.)

5.       Pécs (7.)

6.       Zalakaros (9.)

7.       Sárvár (8.)

8.       Sopron (6.)

9.       Szeged (10.)

10.   Hévíz (5.)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!