A rendőrség gyorsított eljárásban kezdeményezte a bíróság elé állítását annak a férfinek, aki Miskolcon ellopott egy kerékpárt. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság a 48 éves N. Józseffel szemben. A nyomozás adatai szerint Miskolcon, egy belvárosi bevásárlóközpontban 2014. április 7-én 19 óra 25 perckor a helyi gyanúsított levágta biztonsági láncait egy nagy értékű kerékpárnak, majd megpróbált azzal elmenni. Az üzlet biztonsági őrei és a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőrök észlelve a bűncselekményt azonnal elfogták a kerék-kötőt.
A kerékpár tulajdonosa akkor értesült az eseményekről, amikor a rendőrök visszaadták neki a biciklit. A sértett aznap ünnepelte születésnapját, így másodszor lett ajándék a kétkerekűje.
Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az ügyészségnek.
2025. május. 9. 21:19
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…