2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lezárt ügyek: bíróság elé áll a halálos balesetet okozó
royal_magazin_PNG

Lezárt ügyek: bíróság elé áll a halálos balesetet okozó

Gyorsított eljárásban felelhet tettéért az a gépjárművezető, aki autójával csaknem egy hónapja az M3-as autópálya Mezőcsát és Hejőkürt közötti szakaszán az előtte szabályosan közlekedő kamionba hátulról belerohant. A balesetben egy ember meghalt.

 A rendelkezésre álló adatok szerint az M3-as autópálya 162-es kilométerszelvényében 2014. március 14-én 7 óra 5 perckor egy olasz felségjelzésű személygépjármű nagy sebességgel, fékezés nélkül egy előtte szabályosan közlekedő pótkocsis nyergesvontatóba hátulról belerohant.

 

A személygépjárműben tartózkodó négy személy – hazánkon átutazó román vendégmunkások – közül a jobb oldali első ülésen utazó 48 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

Az időközben beszerzett orvosi vélemények alapján az összeroncsolódott autó másik két utasa egy 22 éves és egy 56 éves nő súlyos, életveszélyes, míg a jármű vezetője súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban a jármű 34 éves román állampolgárságú női vezetőjét bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.

 

 

 

A napokban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az ügyben indított nyomozást lezárta és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!