Egy, az arab-ázsiai világba repítő fikciós könyv általában két témával foglalkozik: vagy a kultúrával (amelyet történelmi események, korszakok keretében szokás feldolgozni) vagy pedig valami mocskos, alvilági üzelemmel. Addison Corban regénye az utóbbi kategóriába sorolható: A napfény gyermekeiben az indiai emberkereskedelem és szexipar bugyrait tárja fel az olvasók előtt. A való élet ihlette történettel a szerzőnek nemcsak a szórakoztatás a célja, hanem egyúttal az emberi jogok melletti kiállás, és a világ kulturális sokszínűségének bemutatása is.
A tizenhét éves Ahalya Galira és két évvel fiatalabb húgára, Sitára a sors minden csapást rámér, amelyet csak el lehet képzelni. Egy cunami a földdel teszi egyenlővé Dél-indiai otthonukat, s sajnos a(z egyébként felső-középosztálybeli) családjuk is odavész a természeti katasztrófában. A túlélőösztön és a talpraesettség nem hagyja cserben őket: az egyházi iskolájuk felé veszik az irányt, de még mielőtt eljutnának a menedékig, lecsapnak rájuk a könyörtelen emberkereskedők. Akik persze át is vezetik lányokat a „tűzkeresztségen”, mielőtt továbbpasszolnák őket. Egy Mumbai-i bordélyház súlyos, kegyetlen és embertelen rabigájába kerülnek, ahol (nyilván) megannyi szenvedés és keserűség vár rájuk.
Ám Fortuna kereke talán a javukra fordulhat. Washingtonban egy magánéleti és szakmai válságban lévő ügyvéd, Thomas Clarke Indiába utazik, hogy annak reményében, hogy kimászik a gödörből. A szálak pedig Mumbaiban össze is fonódnak: egy emberkereskedelem elleni szervezethez csatlakozva, a bűnüldözéssel és korrupció-leleplezéssel párhuzamosan minden követ megmozgat, hogy megmentse Ahalyát és Sirát.
A napfény gyermekei felkavaró és szívszorító történet, melyben a létező-igazi, kiterjedt bűncselekmény találkozik az irodalmi fikcióval. A mondanivalók csakúgy záporoznak a könyvben, s egy-egy felismerés szabályosan gyomorszájon vágja az embert. Például, hogy egy pillanat alatt meg- és fel tud fordulni bárki élete, egzisztenciája, tekintet nélkül arra, hol él vagy ki fia borja. Vagy talán a lehető legmegalázóbb, mikor tárgyként, árucikként bánnak az emberrel, teljesen aláásva méltóságát. És akkor még nem is beszéltünk a bordélyház-világ soha el nem feledhető szörnyűségeiről.
Corban átütő hatást kelt azzal, hogy ebben a sötét, nyomasztóan ránk nehezedő, igazságtalan atmoszférában – mely láthatatlan kézként galád módon a nyakunkra fonódik, hogy végig észrevétlenül fojtogasson – kidomborítja a szeretet, a remény és a hit értékeit, melyekre mintegy univerzális mankókként mindenkoron lehet támaszkodni, mikor úgy tűnik, minden elveszett, és nincsen fény az alagút végén.
Témája és nyomasztó, kétségbe ejtő hangulata miatt nem könnyű olvasmány A napfény gyermekei, mely a cunamival ellentétben fokozatosan csordogál előre. Így a regény akár lassan ható méreg is lehetne a szívnek, viszont az író a gyógyír cseppjeit is elrejtette a sorok között. Aki egy kicsit is nyitott a világra, határokon átívelő problémákra és más kultúrákra, az semmiképpen se hagyja ki ezt a figyelemfelkeltő és elgondolkodtató minőségi művet.
