2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Mától látogatható az edelényi kastély
royal_magazin_PNG

Mától látogatható az edelényi kastély

 Ma a nagyközönség előtt is megnyitja kovácsoltvas főkapuját az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély és parkja. A 18. században épült, az utóbbi évtizedekben jelentősen leromlott impozáns kastély 2,4 milliárd forintból, zömmel uniós forrásból újult meg.

A Bódva holtága és a szabályozás során készült új medre által alkotott szigeten áll az 1716 és 1730 között épült barokk kastély. Építtetője L’Huillier János Ferenc volt, aki katonaként részt vett a török elleni küzdelemben, Buda visszafoglalásában, és e harcok során szerzett érdemeiért bárói címet kapott. Az építkezés befejezését követően a báró elhunyt, a díszítő munkákat már özvegye, Santa Croce Mária Magdolna készíttette.

Az épületet egykor francia jellegű barokk kert vette körül. Erről és a kastély 18. századi megjelenéséről tervek, alaprajzok és homlokzatrajzok maradtak fenn. Gróf galánthai Esterházy István ugyanis 1763-1764 között Franz Anton Dvorzaczky közreműködésével felértékeltette és felmérettette a birtokot, majd jelentős átalakításokat végeztetett a kastélyon, az emeleten reprezentatív helyiségeket alakíttatott ki.

A főleg uniós támogatásból 2009-től nemcsak a barokk kastélyépületet, hanem a csaknem 50 hektáros barokk kastélyparkot is felújították, visszaállítva a kastély környezetének szigetjellegét. A rekonstrukciónak köszönhetően ismét lenyűgöző látványt nyújt Magyarország hetedik legnagyobb kastélya helyreállított homlokzatával, rekonstruált falszíneivel, páratlan rokokó falképeivel, az 1910-ben elhelyezett kovácsoltvas főkapu pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város szimbóluma.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés