2026. 07. 24. péntek

Kinga, Kincső

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Ősszel az Országgyűlés elé kerülhet a startup adócsomag
royal_magazin_PNG

Ősszel az Országgyűlés elé kerülhet a startup adócsomag

Még idén ősszel az Országgyűlés elé kerülhet az az adó- és adminisztrációs tehercsökkentő csomag, amely megkönnyíti majd mind az új, innovatív vállalkozások, a startupok, mind pedig az ezekbe fektető cégek életét Magyarországon – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán Budapesten a Startup Tavasz rendezvénysorozat keretében rendezett közép-európai startup verseny megnyitóján.


Cséfalvay Zoltán kiemelte: az intézkedési csomag azokon a javaslatokon alapul majd, amelyeket a tavaly létrejött BudapestHUB munkacsoport dolgozott ki. A munkacsoport a hazai startup világ szereplőinek és az NGM szakértőinek részvételével működik.

Míg 2009-ben gyakorlatilag nulla, 2013-ban már csaknem 2 millió volt az applikációk, vagyis a webes, és mobilra készülő alkalmazások fejlesztésén dolgozók száma Európában, és az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2018-ra 5 millióra emelkedik „az applikációs gazdaságban” dolgozók száma – mondta Cséfalvay Zoltán, hozzáfűzve, hogy gyakorlatilag a „szemünk előtt játszódik le ez a rejtett forradalom”.

Az államtitkár elmondta: a webes és mobilos alkalmazásokból származó bevétel 20 milliárd euróra rúg Európában, öt éven belül pedig több mint 60 milliárd euróra emelkedik ez az összeg, ami a magyar bruttó hazai termék (GDP) kétharmadát teszi ki. Ma már többről van szó mint zenék vagy játékok letöltéséről – mondta Cséfalvay Zoltán.

Szólt arról is, hogy az Európai Unió kifejezetten jól áll a webes és mobilos alkalmazások területén: a világpiaci értékesítés több mint 40 százalékát tudhatja magáénak, épp ugyanekkora aránnyal rendelkezik, mint az Egyesült Államok.

Az államtitkár szerint Magyarországon és Kelet-Közép Európában is van egy új generáció, az újonnan indult startupokban dolgozók, akik helyet követelnek maguknak az applikációs gazdaságban, „az évtized nagy üzletében”.

A kormány célja, hogy segítse a magyar fiatalokat, hogy minél többen vehessenek részt ebben. A szerdai startup versenyről szólva elmondta: ez eltér a szokásos startup versenyektől, mert nem a befektetők megtalálása a cél, hanem hogy elő tudják segíteni az induló cégek fejlesztéseit, fejlődését, hogy egy hasznos ötlet se vesszen kárba Magyarországon. Cséfalvay Zoltán kifejtette: az első tíz helyezett májusban további tréningen vehet részt és automatikusan eljut a Central European Startup Awards versenyére. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szerdai megmérettetés zsűrijében nemzetközi szaktekintélyek vannak, mivel nemcsak Magyarországon vagy Európában, hanem a világban kell a legjobbnak lenni.

Spaller Endre, a Startup Tavaszt szervező Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke kifejtette: a hivatal régóta dolgozik azon, hogy Magyarország a régió startup központja legyen, így például technológiai inkubátor programot és mentorprogramot indított, emellett részt vesz a BudapestHUB munkacsoport munkájában is. A NIH a vállalkozások felépítésében közvetlenül nem tud segíteni, de összehozzák a szereplőket – mondta.

(MTI, NGM)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Erdei hotel a NAV árverésén
Akár 84,5 millió forintért is megvásárolható a Salgótarjánhoz közeli természetvédelmi területen lévő Salgó Hotel. A licitálók most igazán kedvező áron…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés