2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Jobban érvényesülnek a magyar érdekek 2010 óta
royal_magazin_PNG

Jobban érvényesülnek a magyar érdekek 2010 óta

Az a legfontosabb változás a magyar külpolitikában 2010-hez képest, hogy miközben a baráti kapcsolatok kiépítése a cél, a magyar érdekek érvényesítésére a korábbinál nagyobb hangsúly kerül – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Külügyi Intézetben tartott előadásában 2014. március 31-én.


Az államtitkár a magyar külpolitika elmúlt négy évéről beszélve kiemelte: a nyugati kapcsolatokat tekintve a legnagyobb eredménynek az számít, hogy sikerült megvédeni a társadalmi és gazdasági átalakulást a nyugati nyomásgyakorlással szemben. Az alkalmazkodási kényszer helyett ma már az érdekérvényesítés, a gazdasági fókuszú kapcsolatépítés jellemző a magyar külpolitikára – tette hozzá.

 

Németh Zsolt közölte: fontos cél volt a Nyugathoz fűződő kapcsolatok megújítása, az erőteljesebb érdekérvényesítés. Magyarország nem azért tartozik a Nyugathoz, hogy annak érdekeit érvényesítse, hanem hogy a Nyugat segítségével a saját érdekei is érvényesüljenek – fogalmazott.

 

Úgy vélte, a keleti nyitás lényege a forrásbevonás, valamint az, hogy minél több barátot szerezzünk a leggyorsabban fejlődő régiókban. E tekintetben nagyon látványos a haladás, sok új barátra tett szert Magyarország, de az ország biztonságpolitikai irányultsága nem bizonytalanodott el emiatt – mondta.

 

Kitért még a külpolitika déli irányára is, emlékeztetve: az Afrikához és Latin-Amerikához fűződő kapcsolatokat az alapoktól kellett újjáépíteni, és nagyszerű eredményeket értek el ezen a területen.

 

Az államtitkár a szomszédságpolitikáról szólva hangsúlyozta: komoly eredmény, hogy az elmúlt időszakban több mint félmillió új állampolgára lett az országnak, és közülük 195 ezren szavazhatnak a választáson. A legfontosabb cél a legitim választás lebonyolítása, ez ugyanis a nemzeti összetartozás politikájának újabb lendületet adhat – mutatott rá. Hozzátette: korábban az autonómia tabutéma volt a szomszédos országokban, ma viszont már egyre nyíltabban lehet beszélni róla.

 

Németh Zsolt Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatban azt mondta, hogy Budapestnek világos az álláspontja: a Krím megszállása, elcsatolása elfogadhatatlan, különösen azért, mert a kisebbségvédelemre hivatkozva csatoltak el területeket, ráadásul erőszakkal. Ezzel szemben Magyarország a demokratikus autonómiatörekvések pártján áll – közölte. Megjegyezte: természetes, hogy Magyarország Ukrajnától elvárja a kisebbségi jogok érvényesülését.

 

A paksi erőmű korszerűsítéséről az államtitkár kijelentette: mindkét félnek előnyös üzletet kötöttek, amely nem sérti a magyar külpolitika biztonságpolitikai irányultságát.

 

Németh Zsolt beszélt arról is, hogy a visegrádi csoport immár nemcsak értelmiségi, megfoghatatlan jelenség, hanem tényleges intézménye a magyar külpolitikának.

 

Beszámolt arról is, hogy az elmúlt években több külképviseletet nyitottak szerte a világon a gazdasági és a nemzetpolitikai érdekek figyelembevételével.

 

(MTI/Külügyminisztérium)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés