2025. 02. 13. csütörtök

Ella, Linda
1 EUR 403 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Egy óra alatt öt bűncselekményt követett el egy fiatal Hernádkakon

Egy óra alatt öt bűncselekményt követett el egy fiatal Hernádkakon

 Rablás, súlyos testi sértés, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, továbbá garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a rendőrség egy 17 éves, Hernádkakon élő férfival szemben. A fiatal a bűncselekményeket kevesebb mint egy óra alatt követte el – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája az MTI-vel vasárnap.
A tájékoztatás szerint a gyanúsított a településen előbb egy 64 éves férfi házának bejáratát kezdte el verni, majd az ajtót nyitó sértettre rátámadt, bántalmazta, majd a földre került áldozat zsebéből pár ezer forintot elrabolt. Öt perccel a bűncselekmény elkövetése után egy menetrendszerinti, helyközi autóbuszjáratra felszállva a kedvezményes utazásra jogosító igazolványt kérő autóbuszvezetőt szó nélkül megütötte, majd a járműről leszállt és a helyszínt elhagyta.

A 17 éves férfi ezt követően a település egyik háza előtt elhaladva az udvaron lévő lányt obszcén szavakkal illette, majd berúgta az ingatlan kerítésének kapuját.

A rendőrök egy órán belül elfogták, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Köszönet a bátraknak
Budapest, 2025. február 11. – Január 17-én az esti órákban tűz ütött ki a Keleti pályaudvar kocsiműhelyénél, utasforgalom elől elzárt területen, ahol …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés