A tudósok számára mindmáig némileg rejtély, hogy valójában miért vonítanak a kutyák: egy biztos, részben őseik okolhatók ezért a szokásért.
Akinek van kutyája, tapasztalhatja, hogy a szirénázó autó süvítésére vagy, mert valamelyik ebtárs a közelben rázendített, az övé is keservesen vonítani kezd. A magyarázat nem abban rejlik, hogy a fülét esetleg sértik a zavaró hangok, a hajlamot távoli ősétől, a farkastól örökölte. Az ugatáshoz vagy morgáshoz hasonlóan ugyanis a vonítás is egyfajta ösztönös kommunikációs forma, amely mélyen beágyazódott a farkasok viselkedési normái közé.
A LiveScience.com tudományos hírportál összeállítása szerint a vadonban a vonítás általában kétféle üzenetet hordozhat. Vagy kemény figyelmeztetés, amellyel a rivális falka tagjainak a tudtára akarják adni, hogy tiltott területre tévedtek, vagy pedig gondoskodó jelzés, amellyel utat kívánnak mutatni valamelyik eltévedt társuknak, hogy visszataláljon a közösségéhez.
Kutatók úgy vélik, hogy a vonítással – válaszul a szirénázásra vagy az ugató társak harsonájára – a házi négylábúak is olyasmit szeretnének kifejezni, hogy „Kotródj a területemről!”, vagy „Hol vagytok, srácok? Engem itt találtok!”.
Ha pedig a hűséges kedvenc akkor szólal meg, amikor a gazda éppen elmegy otthonról, vagy egy idegen helyen egyedül hagyja, akkor valószínűleg választ vár tőle, a falka vezérétől. Esetleg ösztönei azt súgják neki, hogy vonításával haza (vissza) tudja vezetni oda, ahol ő van.
A négylábúak voníthatnak akkor is, amikor unatkoznak, és éppenséggel „beszélgetőpartnert” keresnek maguknak. És azért választják ezt hangjelzési formát, mert az messzebbre elhallatszik, mint az egyszerű ugatás.
MTI
