2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Fél óra alatt rendőrkézen
bilincs

Fél óra alatt rendőrkézen

Egy 87 éves bácsit rabolt ki Miskolcon az a fiatalkorú, akit a rendőrök 30 percen belül elfogtak.

A Miskolci Rendőrkapitányság Járőrszolgálati Alosztályának munkatársai 2014. február 24-én szolgálatellátásuk során 11 óra 35 perckor Miskolc, József Attila úti garázssoron egy idős férfire lettek figyelmesek, akinek arca és ruházata is sáros volt. A 87 éves öreg úr elmondta a rendőröknek, hogy pár perccel korábban egy fiatal fiú támadt rá, aki minden előzmény nélkül bántalmazta, majd a nála lévő pár száz forintját erőszakkal elvette. Az egyenruhások mentőt hívtak az idős sértetthez, majd megkezdték az elkövető felkutatását, akit a sértett védekezése közben nála lévő zsebkésével lábán megvágott. A járőrök rövid időn belül a helyszín közelében elfogták a vérző lábú fiatalkorú férfit, akit előállítottak a Miskolci Rendőrkapitányságra.

A gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett fiatalkorút a hatóság bűnügyi őrizetbe vette egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes járásbíróság 2014. február 27-én elrendelt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!