2026. 09. 25. péntek

Eufrozina, Kende

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Megnyílt az Utazás 2014 kiállítás
royal_magazin_PNG

Megnyílt az Utazás 2014 kiállítás

Megnyílt az Utazás 2014 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítás csütörtökön a Budapesti Vásárközpontban.

Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelős államtitkára a rendezvényt megnyitó beszédében kiemelte, hogy tavaly ismét rekordot döntött a vendégforgalom: az előzetes adatok alapján a kereskedelmi szálláshelyeken 2013-ban 8,8 millió vendég 22,8 millió éjszakát töltött el.

A turizmus, a magyar gazdaság egyik motorjaként, jelentősen hozzájárul az ország gazdasági teljesítményéhez és a foglalkoztatáshoz – mutatott rá.

A vendégszám és a vendégéjszakák száma 5 százalékos növekedése mellett tavaly 10 százalékkal nőttek a szálláshelyek bevételei is. Az ágazatban működő vállalkozások jövedelmezőségének javulását mutatja, hogy 2013-ban az átlagárak 3 százalékkal, az egy kiadható szobára jutó bruttó árbevétel (REVPAR) pedig mintegy 10 százalékkal nőtt – mondta.

Komoróczki István hangsúlyozta, hogy a jövedelmezőség javulása mellett fontos tendencia a belföldi turizmus folyamatos erősödése, amely a 2011-ben bevezetett SZÉP-kártya koncepciójának helyességét utólag is igazolja. Ismertetése szerint 2007-2013 között 1132 turisztikai projekt nyert EU-s forrásból támogatást, összesen 290 milliárd forint értékben.

Közölte: a következő, 2014-2020-as fejlesztési ciklus pénzügyi tervezése már javában zajlik, az elképzelések szerint mintegy 250-300 milliárd forint fejlesztési forrás jut majd a turizmusra. Szólt arról is, hogy a turizmus amellett, hogy szolgáltató ágazat, egyben tágítja az emberek látókörét, elfogadásra és toleranciára nevel.

A február 27. és március 2. között látogatható kiállításnak két díszvendége van: Pécs és Tunézia, kulturális díszvendége pedig Matyóföld.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere arról beszélt, hogy az idén a bazilika és az állatkert is megújul a városban, és a napokban adták át a megújult bányászati múzeumot.

Abderrauf Betbaieb, Tunézia budapesti nagykövete közölte: dolgoznak a Budapest-Tunisz közötti közvetlen légi járat újraindításán.

Fekete Zoltán, a Matyóföld fővárosaként ismert Mezőkövesd polgármestere kiemelte, hogy a település fürdője tavaly júniusban gyógyhelyminősítést nyert el.

Az ünnepélyes megnyitón a Magyar Turizmus Zrt. szakmai díjait is átadták.

Az Utazás kiállítással egyszerre tartják a Karaván Szalon, az Afrika Expo és a VII. Port.hu BringaExpo szakvásárokat.

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

ÉSZAKERDŐ-Kisvasút program
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút 2026. szeptember 26-án, szombaton Őszi vonatozást szervez Mahócára. A szerelvény …

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés