2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lezárt ügyek: gyújtogatott és lopott a testvérpár
royal_magazin_PNG

Lezárt ügyek: gyújtogatott és lopott a testvérpár

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy testvérpárral szemben, akik több házba is betörtek. Volt, ahol az ágyat is felgyújtották.
Lopás vétség és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást 2014. január 5-én a Miskolci Rendőrkapitányság Felsőzsolcai Rendőrőrse ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás adati szerint az elkövetők három helyi házba is betörtek, volt ahová kétszer is. A tolvajok pénzt, valamint különböző használati eszközöket tulajdonítottak el, egy helyen pedig felgyújtották az ágyat.

 

Az ügyben bevezetett intézkedések eredményeként a rendőrök 2014. január 29-én elfogták, majd előállították azt a testvérpárt, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmények elkövetésével.

 

A Felsőzsolcai Rendőrőrs munkatársai a 20 éves M. Csaba hernádnémeti lakost és fiatalkorú társát gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és az illetékes járási ügyészségen előterjesztéssel éltek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság elrendelt.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az illetékes járási ügyészségen kezdeményezte a terhelt gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás keretében történő felelősségre vonását.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés