A szenzációs Csillagos ég (Radnóti Színház) után a Mohácsi testvérek második idei alkotását A képzelt beteg című Moliére-dráma átiratát az Örkény Színház mutatta be. A szokás szerint sajátos alcímű (Molière úr után, helyett és neki is) előadás magán hordozza a színházcsináló testvérpár számos megszokott stílusjegyét – ahhoz eleget, hogy egy megítélésünk szerint érdekes és jó humorú előadás szülessen, ahhoz viszont kicsit keveset, hogy a korábbi remekműveik (Egyszer élünk…, Csillagos ég) nyomába érjen.
Az alaphelyzet szerint a pillangókat gyűjtő Arganhoz tévedésből (eredetileg Moliére színházigazgatót keresi, akinek pont Argan testvére tart csapatépítő tréninget) ellátogat a halál, aki vagy kézen áll, vagy nem, de közli vele, hogy hamarosan úgyis találkoznak… Ennek megfelelően Argan pánikba esik, és – felesége által zárdába szánt – lányait orvosokhoz akarja férjhez adni, beszed minden gyógyszert (még a szobalány fogamzásgátló tablettáit is). És ez még csak a kiinduló helyzet, melyre sorra épülnek a különböző abszurd élethelyzetek…
Melyek azonban nem minden esetben járnak be valamilyen ívet, sőt néha össze sem függnek túlzottan. Ennek megfelelően Mohácsiék (ezúttal János mint író és rendező, István mint társszerző tűnik fel a színlapon) A képzelt betege nem átütő. Nincs katarzis, nincs az előadáson végigívelő feszültség, nincsenek fejlődő és kidolgozott karakterek, és talán mindebből fakadóan igazából dráma sincs. Utóbbi mondjuk eléggé meghökkentő, mert A képzelt beteg alapvetően egy dráma – egy nem is rosszul működő dráma –, melynek minden korban meglehet a maga mondanivalója. Van viszont helyette karikatúra, humor és rengeteg abszurdum – és én rendkívül élveztem.
És vannak remek színészek is – bár ez nincs is annyira kihasználva, amennyire lehetne. Gálfi László Argan, azaz a képzelt beteg szerepében például nem több mint az eseményekkel sodródó tehetetlen árnyék, aki nemhogy nem terrorizál senkit vélt vagy valós félelmében, de láthatóan azt sem érti, hogy mi történik körülötte. Gálfiról egyébként tudjuk – sőt néha látjuk is – hogy tényleg kiváló színész, egyszerűen csak most a szerepe (az elvileg főszerep) nem kíván ennél többet. A képzelt beteg most nem középpont, csupán egy eszköz a darabban.
Van viszont egy pénzéhes, manipulatív és kapzsi felkapaszkodott feleségünk (Für Anikó), egy diszlexiás halálunk (Debreceny Csaba), és egy csomó orvosunk, például a konzervatív (Gyabronka József), a természetgyógyász (Vajda Milán – egyébként szerepe szerint az életben jóval idősebb Gyabronka apja) és a böllér-orvos (Epres Attila). Argan két lányának szerepében Trokán Nóra és Bíró Kriszta is kiválóak, előbbi a fiatalos, csélcsap, szeleburdi és kissé nagyképű fruskát, utóbbi pedig egy érdektelen, fásult és elnyomott, de épp kibontakozó lányt hoz (övé talán az egyetlen valamirevaló karakterfejlődés az előadás során).
Leszámítva persze az Argan öccse és az okos szobalány szerelmespárját megformáló Znamenák Istvánt és Szandtner Annát – ha valakik, hát akkor tényleg ők viszik a hátukon a darabot. Znamenákkal nagyon jól járt az Örkény társulata, a Nemzetiből átszerződött színész máris remekül megtalálta az összhangot a már korábban is ott játszókkal, humora és sokszor szándékosan túlzó gesztusai jól illenek a darabba. Szandtner Anna pedig mind többek intelligens „titkos tanácsadójaként”, mind az egyetlen mások iránti érzelmet és aggódást közvetítő emberi lényként is hiteles és figyelemfelkeltő.
A darab ugyanis az emberi önzőségről és kisstílűségről szól, illetve akar szólni. A baj csak az, hogy addigra teljesen elhisszük, hogy az előadás nem több mint egy abszurd vicceket gyors ütemben felsorakoztató vígjáték. Az utolsó öt percben azonban érkezik a megszokott Mohácsi-féle csattanó, épp csak erre senki sincs már sem felkészülve, sem ráhangolódva. A képzelt beteg tehát összességében talán több akart lenni annál, mint ami végül lett – talán nem. Én mindenesetre nagyon jól szórakoztam rajta.
Dicsuk Dániel
Fotók: Örkény Színház
