2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Űrkatonai útmutató (pálya)kezdőknek
23690-

Űrkatonai útmutató (pálya)kezdőknek

Sokak szerencséjére ma már olyan időket élünk, hogy nincsen hadkötelezettség. Ám ettől függetlenül akadnak olyanok, akiket bizonyára érdekel a katonai életforma – de azért annyira nem, hogy ezt is válasszák hivatásul. Robert A. Heinlein Csillagközi invázió című regénye akkor pont nekik íródott, amely teljes részletességgel megismerteti ezt a zárt világot. A műből azonos címmel filmadaptáció is készült; de ha mindez nem lenne elég meggyőző, akkor eláruljuk: az Egyesült Államok katonáinak is szokták elolvasásra ajánlani.

A Terrai Federáció egy olyan hely, ahol a születéssel már nem jár automatikusan a teljes jogú állampolgárság. Ugyanis azért valamivel többet kell tenni: azt két év katonai szolgálattal lehet csak kiérdemelni. Főhősünk, Juan Rico – becenevén Johnnie – is kénytelen katonának állni hát tizenévesen a középiskola befejezése után. A Szövetségi Szolgálatra gyalogosként jelentkezik mint legkevésbé rossz választás.

Azonban azt még ő sem gondolta volna, hogy igen hamar lehetősége adódik élesben kipróbálnia magát. Az eddig csak erejüket fitogtató arachnidák (rovarszerű lények) ráuntak a jó ideje húzódó ellentétekre és eldöntetlen kérdésekre, így nekimennek a Földnek. Buenos Aires romokban hever, Johnnie pedig a Mobil Erők páncélos gyalogságában – és élete legnehezebb és legveszélyesebb „kalandjában” – találja magát.

A Csillagközi invázióban Heinlein egy utópisztikus világot fest le, amelyben a társadalmi berendezkedés egy rendkívül erős militarista hierarchiára épül. Az ötvenes évek végén megírt könyv „alapanyagát” a második világháború, illetve magának a szerzőnek a flottabeli szolgálata adta. A témát futurisztikus elemekkel megspékelve, és a cselekményt a jövőbe helyezve teremtette meg korában a sci-fi alapjait, s került ezzel a műfaj íróinak nagyjai közé.

Johnnie életét és az idegenek ellen vívott háborút az ő szemén-elbeszélésein keresztül ismerhetjük meg, így lehetőségünk nyílik igazán átélni az eseményeket, belehelyezkedni a világba, illetve belelátni a főszereplő fejébe és megtudni motivációit. Heinlein mindeközben részletesen bemutat mindent a besorozástól kezdve, a kiképzésen át egészen az ütközetekig, illetve azt is, hogyan milyen a katonaság mint szervezet felépítése, mik az uralkodó szabályok és előírt kötelességek.

Emiatt sokak vontatottnak találhatják a művet – érthető is –, de azért az akció sem hiányzik. Lehet, az arányok nem éppen kiegyenlítettek, viszont kárpótol ezért a világkép, a rengeteg elrejtett mondanivaló és utalás a különféle ideológiákra, a demokráciára. Emellett természetesen helyet kap még az üzenetek sorában a katonaság, az erkölcs és a társadalomkritika-, filozófia is. 

A Csillagközi invázió egy izgalmas kalandregénybe burkolt elképzelt, alternatív jövőkép, amely sajátos gondolatvilágra épül. Mindenképpen non-konvencionális, és gyakorlatilag alapműnek számít a tudományos fantasztikus regények között. Ajánljuk mindazoknak, akiket kíváncsiak arra, hogyan látta a második világháború idején Heinlein a világot, illetve annak akkor reális pályáját, valamint azon olvasóknak, akiket a militarizmus érdekel, és a szakkönyveknél szórakoztatóbb formában ásnák bele magukat a témába.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés