2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gasztro » Gasztrománia » Ezerízű diós lett Miskolc tortája
23682

Ezerízű diós lett Miskolc tortája

Miskolc torta 2014 – a Berze Kávézó ezerízű diótortája nyerte a díjat
A Berze Kávézó ezerízű diótortája nyerte a miskolci TDM által a miskolci járásban működő cukrászatok számára meghirdetett Miskolc torta 2014 versenyt, amelynek zsűrizése és eredményhirdetése a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang szombati napján volt.

A verseny zsűrijének elnöke Rezneki Zoltán, a Danubius Hotels Group Központi Cukrászatának cukrászmestere volt, a zsűriben Gara Gyula debreceni mestercukrász, s Pethő Tamás, ízmester, a Petit Cafe Miskolc tulajdonosa vett részt, a rendezvény fővédnöke Dr. Kriza Ákos, Miskolc megyei jogú város polgármestere volt.
A pályázati feltételek között szerepelt, hogy a torta magyaros ízvilágú legyen, természetes hozzávalókat tartalmazzon és kreatív új ötlet, saját recept alapján készüljön. A zsűri ezen túl vizsgálta a küllemet, a szín- és az ízharmóniát is.
„Ezer variációs lehetőség van a dió felhasználására, ezért is választottuk ezt a torta alapanyagának” – mondta el a nyertes tortát nevező Berze Kávézót képviselő Torkos Izabella az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón.
A pályázat kiírója, a miskolci TDM a város torta kiválasztását zenés családi programmal kötötte össze. Amíg a zsűri a pályázatra beérkezett tortákat bírálta, addig a közönség kellemes zenét hallgathatott, a gyerekek pedig a farsangi szokásokkal, mesés bálokkal ismerkedhettek, velencei maszkot, álarcot és papírtortát készíthettek. A „Hamupipőkétől Júliáig – bálok, karneválok a színpadon és a történelemben” című programot a Miskolci színészmúzeum munkatársai, Vass Nóra és Mikita Gábor vezették.
A Miskolc torta hamarosan kapható lesz a Tourinform irodával egy helyiségben működő Miskolc Cafe-ban, illetve a miskolci TDM igyekszik minél több helyen bemutatni a díjnyertes süteményt – legközelebb a budapesti Utazás 2014 kiállításon.

Fotó:minap

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!