2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Egyenlő eséllyel az utakon!
23659-image001

Egyenlő eséllyel az utakon!

Mozgáskorlátozottak, vakok és látássérültek, siketek és hallássérültek, értelmi fogyatékosok és autisták közlekedését segíti az Állam azzal a támogatási formával, melynek révén akár fél áron juthatnak a súlyos fogyatékosok gépjárműhez segítve ezzel munkába járásukat orvosi, vagy oktatási ellátásukat, illetve gondoskodó hozzátartozóikat. A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendeletben szabályozott személygépkocsi szerzési és átalakítási támogatás célja, hogy minél hatékonyabban, minél több fogyatékos ember önálló életvitelét, társadalmi integrációját segítse elő.

A támogatási program résztvevői (Széchenyi Lízing Zrt., Suzuki Magyarország Zrt., Signál Biztosító Zrt., Lehetőségautó Kft.) 2014-ben is azon dolgoznak, hogy minél több jogosulthoz jusson el a Kormány által biztosított lehetőség. Közös célunk, hogy a súlyosan fogyatékos személyek életét könnyebbé tegyük, elősegítsük egyenlő esélyüket a közlekedésben is. Az elmúlt három év során, a több mint 1000 alanyi jogosult használta ki a megújult gépjárműszerzési támogatás adta lehetőséget, amelyből nagyságrendileg 700-an választották az új gépjármű beszerzését. A számok mögött azok az elégedett ügyfelek vannak, akiknek ezen ma már lehetőség megkönnyíti életüket, lehetőséget nyújtva céljaik eléréséhez, mind fizikai, mind szellemi értelemben. A jövőben célul tűztük ki, hogy a támogatási rendszer által nyújtott előnyöket, hogy éves szinten megközelítőleg 1000db új Suzuki gépjármű átadásával segítsük az egészségügyi állapotukból fakadóan közlekedésükben akadályozott emberek rehabilitációját, és hozzátartozóik élet, mindennapjaikat.
A Magyarországon gyártott Suzuki modellek, hazai jogosultaknak történő értékesítése, magyar munkahelyek teremtését illetve megőrzését is jelenti.    

Támogatott modellek: Az idei évben a Konzorcium, egy új modellt emelt be a projektbe. A Suzuki által gyártott S-Cross modell is megvásárolható a korábban bemutatott Suzuki Swift és SX4 modellek mellett.
A jelenlegi jelentkezési időszak lejárati ideje: 2014. március 31.
Beadás helye: Lakhely szerinti, megyeileg illetékes Szociális és Gyámhivataloknál

Részletes információk megtalálhatóak a www.lehetosegauto.hu oldalon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés