Afganisztán hallatán kinek mi jut eszébe? Nem igazán tudunk sokat erről az országról. Khales Hosseini a Papírsárkányok című művében nyerhet beavatást annak szomorú történelmébe és gazdag kultúrájába, hétköznapi emberek sorsán keresztül. A regény a szerző első műve, amelyben egy fikció keretében tárja a nyugati világ szeme elé, mi zajlott-zajlik a Közel-keleti fronton.
Az 1970-es években járunk, még az utolsó békésnek, nyugodtnak mondható napokban. A sors összehoz két anyátlan fiút, akik együtt cseperednek fel: a gazdag családból származó és a Pashtun-törzshöz tartozó Amirt, valamint Haszant, aki az ő apja szolgálójának fia, s tagja a megvetett és elnyomott afgán kisebbségi törzsnek, a Hazaráknak. Kettejük kapcsolatát még szorosabbra fűzi közös hobbijuk, amely a szenvedélyük is: a sárkányeregetés.
Szerencsére a tehetség nem veszi figyelembe a származást vagy a társadalmi rangot: az írástudatlan Haszan hátborzongató ösztönnel érez rá, hol fog landolni a papírsárkány. 1975 telén indulnak is az éves papírsárkány-eregető bajnokságon Kabulban. Azonban nem sejtik, hogy valami olyan végzetes történik, mely elkerülhetetlenül kettészakítja barátságukat a köztük tátongó társadalmi szakadék miatt.
A Haszant gyáván cserbenhagyó Amir, elmenekülve szülőhazájából, az Egyesült Államokban éli tovább életét. A felnőttkor küszöbén azonban a bűntudat visszasodorja Afganisztánba, amelyet immár a tálibok háborújába süllyedt. Ilyen körülmények között próbálja meg Amir jóvátenni a múltban elkövetett vétkét, és megszabadulni a bűntudat fájdalmas és nehéz terhétől. Vajon sikerrel jár?
A Papírsárkányok egy komoly és súlyos olvasmány – háborús körülményekről és eseményekről olvasni sosem szívderítő. Hoessini Afganisztán történelmének sötét és véráztatta szeletét választotta regényének témájául a még nem is olyan régmúltból. Így nemcsak egy távoli ország és nép történelméhez, kultúrájához, vallásához, társadalmi berendezkedéséhez kerülhetünk közelebb, hanem megérthetjük, milyen események következtében vált a szovjetek, majd a tálibok áldozatává, és került így napjainkra a világpolitika kereszttüzébe.
A szerző hűen adja vissza az eseményeket dokumentarista jelleggel, de ez korántsem jelent unalmas tankönyvszerű szöveget. Ugyanis közben két kisfiú barátságának is szemtanúi lehetünk, akik fittyet hánynak a társadalmi rangra. Gyönyörű megjelenítése ez annak, hogy a gyerekek még egyenlőnek tekintik egymást, és a rivalizálást, illetve a megkülönböztetést a társadalom neveli beléjük, mintegy a felnőtt kor „kivátságaként”-velejárójaként. Ez egyrészt emberivé teszi a történetet, ugyanakkor embertelenné is, hiszen a háború próbára teszi a hűséget, a szeretetet, illetve áldozatokat és önfeláldozást követel.
A Papírsárkány borzasztó, szívszorító, de gyönyörű regény is egyben. Amilyen szomorú és szörnyű a történet, olyan könnyed az író stílusa, amellyel megjeleníti az eseményeket. Vigyázat: a könyv szabályosan beszippant, így nehéz elkerülni a beleélést-elmélyedést. Megéri elolvasni.
