2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » 260 milliárd forint jutott vidékfejlesztésre 2007-2013 között
royal_magazin_PNG

260 milliárd forint jutott vidékfejlesztésre 2007-2013 között

Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) mintegy 18 százalékát fordították a szűkebben vett agráriumon kívüli vidékfejlesztésre 2006-2013 között, az elmúlt uniós költségvetési időszakban – mondta V. Németh Zsolt az MTI-nek.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: ez a forrás az elmúlt hét évben összesen mintegy 260 milliárd forint volt. A szaktárca arra törekedett, hogy a rendelkezésre álló pénzt a lehető legkedvezőbb módon használhassák fel a vidéki, 5 ezer főnél kisebb lélekszámú, nem városi státuszú települések.

 

Példaként említette a helyi vállalkozások lehetőségeinek szélesítését többek között a turizmus, illetve más szolgáltatások területén. Külön is kiemelte az integrált közösségi és szolgáltató terek létrehozásának ösztönzését, illetve művelődési házak felújításának programját. Ennek a programnak a keretében mintegy 750 művelődési ház újult meg az elmúlt négy évben. Közel ugyanennyi templomot is felújítottak a vidéki örökség megőrzését célzó program segítségével. Emellett számos más, a népi örökség körébe tartozó épületen is elvégezték a szükséges felújítási munkákat. Ebben a ciklusban ez volt a legnagyobb ilyen jellegű fejlesztés az országban.

 

Fontosnak tartotta V. Németh Zsolt a vidéki életminőség javítása szempontjából a falvak közösségeinek rendezvényeit is. Ezek ugyanis gyakran szorosan kapcsolódnak az agráriumhoz, mert a helyi termékek népszerűsítésében játszanak jelentős szerepet.

 

Az államtitkár elmondta: segítséget kaptak a helyi kulturális egyesületek is, annak érdekében, hogy egy-egy régióban a helyi hagyományok tovább éljenek. Ezért ennek a folyamatnak fontos eseménye lesz a hétvégén, a fővárosban, a Millenárison a Magyar Vidék Napja keretében megrendezendő Farsangi vigalom. Ezen a szombati rendezvényen a vidéki farsangi szokásokat – például a rönkhúzást – ismerhetik meg az érdeklődők, akik kilátogatnak a színes, ingyenes családi rendezvényre – mondta az államtitkár.

 

Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés