2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Zord külső, érző szív
23225-egyenes

Zord külső, érző szív

Azt hiszem, kevés olyan személyiség van a médiában, aki nem a magánéletének kiteregetésével, hanem sokkal inkább annak rejtegetése, valamint hivatása végett vált a közvélemény szemében megosztóvá.

Az újságírásban, riporterkedésben és műsorvezetésben is otthonosan mozgó Kálmán Olga az ATV Egyenes beszéd című politikai hírháttérműsora által vált országos szinten is ismertté; továbbá szakmai hírnevét is leginkább ennek köszönheti. Neve mára gyakorlatilag márkának számít a médiában, amely egyúttal már meg is előzi a hírét. Az Egyenes beszéd – Adásidőn innen és túl című önéletrajzi jellegű könyve betekintést enged a szerző kettős életébe – vagyis hogy milyen is ő és hivatása valójában a kamerák és reflektorok kereszttüzében, illetve azokon kívül.

Az Egyenes beszéd az igazat megvallva úgyszólván amolyan „három az egyben” könyv: egyben megkapjuk egy híres személyiség önéletrajzát, a magyar politikai élet kritikai szemléletét (a lehetőségekhez mérten egy igen objektív és független szűrőn-lencsén keresztül) és a műsorkulisszák mögé való betekintést. Mondhatnánk joggal: na álljon meg a menet, a jóból is megárt a sok. Nos, ebben az esetben pont nem, ugyanis a többféle téma – avagy műfaj – egyáltalán nem válik hátránnyá – és ez az írónő érdeme.

Röviden úgy lehet értelmezni Kálmán Olga művét mint önmaga háttérmunkája – de ennél azért jóval többről van szó. A szerző kellő humorral és öniróniával sztorizgat, olyan élethelyzeteket megosztva, amelyek közül nem egyről akkor élesben mindent el lehetett volna mondani, csak azt nem, hogy viccesek. Kiderül az is, hogyan oldott meg egy-egy útjába háruló akadályt, vagy hogy milyen nehézségeken ment át; de lehull a lepel egy olyan titokról is, amelyet hiába próbáltak harapófogóval kihúzni belőle a vendégek az éves során. Mindezeket pedig az általa kiemelt, illetve az ő életét és karrierjét valamiképpen formáló politikai történések láncolatára fűzi fel – amelyeket a tőle megszokott módon, s persze már szakmai ártalomból is, a lehető legobjektívebben és a kellő háttértudással mutat be. Kálmán Olga személyisége pedig ezek mentén bontakozik ki fokozatosan az olvasó előtt: egy okos, intelligens, szakmailag elhivatott, és minőségi munkára törekvő nőt láthat, aki mindenért megdolgozott, amit csak elért az életében – és nem utolsó sorban egy embert, merthogy a közhiedelemmel ellentétben még egyik műsorbeli vendégét sem fogyasztotta el.

Kálmán Olga írói stílusa nagyszerűen tükrözi személyiségét; karakterét sikerült megőriznie a könyv lapjain mint egyfajta statikus médiumban is. Brillírozó szóhasználatával megcsillantja intelligenciáját, valamint véleményét adott esetben leheletfinoman, de annál határozottabban megfogalmazva foglal állást az egyes kérdésekben, illetve általa átélt szituációkban.

Az Egyenes beszéd tehát nemcsak hazánk (nyilvánvalóan közel sem teljes körű, de mégis annál érdekesebb) aktuálpolitikai áttekintés, amely során számos, bizonyos szempontokból emlékezetes és kiemelkedő esemény kerül felelevenítésre, hanem megismerhetjük egyúttal Kálmán Olga karrierútját, valamint életének szorosan ide kötődő szeleteit-mozzanatait is. Őszintén, bátran és meleg szívvel ajánlott bárkinek a könyv, mert tényleg nincs vesztenivaló vele, hiszen érdekesen és élvezetesen a szerző írása, így garantáltan kellemes kikapcsolódást nyújt. Mondom ezt – idült politikai averzióban szenvedő alanyként – úgy, hogy (ha a politikai iránt teljes egészében nem is, de) az azonos címet viselő háttérműsora iránt mindenképpen képes volt felkelteni az érdeklődésemet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés